A havi adójóváírást írásban külön kérni kell
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatMég márciusban is teljes a káosz a munkabérek számfejtése körül, sok alkalmazott a vártnál 15 ezer forinttal kevesebbet kapott, holott a kormány azt ígérte, nagyobb összeg marad idén a zsebekben - írja a Népszava.
Tavaly évi 1 250 000 forint bruttó bérig járt az alkalmazottaknak teljes összegben az adójóváírás, idén azonban jelentősen felemelkedett a jóváírás határa, 2 510 000 forintra - emlékeztet a Népszava. Ez azt jelenti, hogy idén az átlagosan keresők is jogosultak lettek az adójóváírás igénybevételére, amit már az adóelőleg levonásakor, a havi bér számfejtésekor figyelembe vehetnek a munkáltatók. Azok esetében, akik az adókedvezmény maximumát igénybe vehetik, havi 15 000 forintról lehet szó.
A munkáltatók egy része azonban nem tájékoztatta a dolgozókat erről, mint ahogy arról sem, hogy írásban kell kérniük, ha szeretnék, hogy már az adóelőleg számításánál is vegyék figyelembe e kedvezményt. Ennek oka lehet az, hogy a munkaadók sem tudtak kiigazodni a bonyolult adószabályokon. Nem volt egyértelmű, hogy kell-e külön kérni az adójóváírást, illetve az arányosítást az előlegnél, készít-e erre a célra nyomtatványt az APEH, egyáltalán, a szuperbruttósítás miatt azt sem látták tisztán, hogy mi a személyi jövedelemadó alapja, vagyis mi után kell az adót és az adójóváírást számítani - írja a lap.
A könyvelők sem kaptak segítséget a Pénzügyminisztériumtól és az APEH-tól, így márciusban az adójóváírás kedvezményét sokaknál nem vonták le a bérszámfejtéskor, ezért a januári és a februári bér címén nettóban számos dolgozó kevesebbet kapott, mint tavaly, miközben a kormány ígérete szerint többet kellett volna.
Szollár Domokos kormányszóvivő tájékoztatása szerint a munkavállalónak külön kérnie kell, hogy az adójóváírást havonta megkapja, ellenkező esetben az éves összeget jövőre egyben utalja vissza neki az adóhivatal. Az adócsökkentés minden érintettnek jár, de az adójóváírás rendszerén keresztül megjelenő többletpénz az adózó döntésétől függően érkezhet havonta, vagy éves elszámolásban is.
Hangsúlyozta: az alapállapot mindenkinél az éves elszámolás, ezért aki nem nyilatkozik másként, annak évente egyszer, egy összegben utalja majd az APEH a többletet. Jelezte, hogy aki még márciusban szeretne áttérni a havi elszámolásra ezt március 22-ig teheti meg.
A Népszava cikke szerint a közszférában az elmúlt három hónapra visszamenőlegesen utalják az adójóváírást, így három hónapnyi pluszpénzt kaphat minden közalkalmazott.
Népszava

- 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11BCM - Üzletmenet-folytonosság menedzsment képzés Az intenzív, workshop jellegű program célja, hogy a résztvevők képessé váljanak egy ISO 22301:2019 alapú üzletmenet-folytonossági irányítási rendszer (BCMS) tervezésére, bevezetésére és fenntartására.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Az ördög Pradát visel: mit tanulhat a HR a popkultúra legtoxikusabb főnökétől?