Milliárdokat kaphat a kecskeméti Mercedes gyár
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatA kormány döntése alapján öt cég, 29 beruházása után kaphat összesen mintegy 27,8 milliárd forint közvetlen, vissza nem térítendő támogatást a gazdasági tárcától - adta hírül a Napi Gazdaság.
Ebből a legtöbbet a Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. kaphatja, miután közel 800 millió euróért felépítette a kecskeméti gyárát. Ezt az a támogatási szerződés határozza meg, amely szerint 2008. szeptember és 2013 vége között összesen 22,15 milliárd forintban részesül a vállalat.
Ezért több mint 300, elsősorban diplomás és technikusi végzettséggel rendelkező szakember és 2500 munkás juthat munkához.
Egymilliárdos támogatáshoz juthat a Robert Bosch Kft., 9,2 milliárd forint beruházása révén, és ennél kevesebbet, 300 millió forintot kaphat a Temic Telefunken Microelectronic Hungary Kft., amely emellett hétmilliárdot fektet be.
Akad olyan vállalat, amelyik már be is jelentette, hogy mihez kezd a támogatással: a PCP Zöldenergia Zrt. országszerte 25 helyszínen létesít új, környezetbarát technológiával működő, egyenként ötmilliárd forintba kerülő üzemet a műanyag hulladék speciális feldolgozására. A Szemes Invest Kft. pedig turisztikai és szolgáltatóközpontot hozna létre 2012 végéig, a rájuk eső 300 millió forintból.

- 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11BCM - Üzletmenet-folytonosság menedzsment képzés Az intenzív, workshop jellegű program célja, hogy a résztvevők képessé váljanak egy ISO 22301:2019 alapú üzletmenet-folytonossági irányítási rendszer (BCMS) tervezésére, bevezetésére és fenntartására.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Az ördög Pradát visel: mit tanulhat a HR a popkultúra legtoxikusabb főnökétől?