kapubanner for mobile

Átlagon aluli Magyarország foglalkoztatási helyzete

Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokat

Hazánk a foglalkoztatási arány tekintetében 9,3 százalékpontos hátrányban van Európai Unió átlagához képest, állapítja meg az Ecostat. A kutatóintézet becslései szerint ráadásul 2010-ben 40 ezer dolgozót bocsátanak el a cégek és 11 százalékos lesz a munkanélküliségi ráta. A nagyobb leépítések az építőiparban, a kereskedelemben várható, írja a Napi Gazdaság.

A viszonylag szigorú költségvetési politika nem tette lehetővé, hogy az állam keresletélénkítéssel mérsékelje a válság hatásait. Ennek következtében Magyarországon a gazdasági válság átlagon felüli arányban csökkentette a munkahelyek számát, amivel az ország relatív helyzete tovább romlott - állapítja meg az Ecostat Mikroszkóp című kiadványában közzétett friss elemzése, melyet a Napi Gazdaság idéz.

2008. utolsó negyedévéhez képest a válság miatt nagyságrendileg 150 ezer munkahelyet számoltak fel. Az Ecostat megállapítja, hogy a válság miatt elküldött emberek munkanélküliek lettek, nem nyugdíjaztatták őket. Ugyanakkor állami támogatást lehetett igénybe venni a munkahelyek megőrzésére, de a részmunkaidőben történő foglalkoztatást is sokan választották, tudatja a Napi Gazdaság.

A válság a legnagyobb mértékben a feldolgozóipart, az építőipart, és a vendéglátást sújtotta. Az Ecostat elemzése ugyanakkor arra is rámutat, hogy jelentős a kihasználatlan munkaerő mértéke, amelynek nagyságrendje akár 70 ezer fő is lehet.


2010-ben is lesz még elbocsátás



A kutatóintézet becslései szerint 40 ezer dolgozót bocsátanak el a cégek az idén és 11 százalékos lesz a munkanélküliségi ráta.
A nagyobb leépítések az építőiparban, a kereskedelemben és a szállítás ágazatokban lesznek. Szakemberek szerint azonban utána stagnálás következhet.

Napi Gazdaság
  • 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.11BCM - Üzletmenet-folytonosság menedzsment képzés Az intenzív, workshop jellegű program célja, hogy a résztvevők képessé váljanak egy ISO 22301:2019 alapú üzletmenet-folytonossági irányítási rendszer (BCMS) tervezésére, bevezetésére és fenntartására.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek