kapubanner for mobile

Nem a szakértelem, az utánpótlás hiányzik ma Magyarországon

Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokat

Nem a műszaki és természettudományi szakértelem hiányzik ma Magyarországon, hanem annak megfelelő utánpótlásával van a legnagyobb probléma - hangsúlyozta a IV. Magyar Műszaki Értelmiség Napja alkalmából rendezett sajtótájékoztatón Szabó Gábor, a Magyar Innovációs Szövetség elnöke.

Pálinkás József, a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) elnökének véleménye szerint a rendezvénysorozat alapvető feladata, hogy olyan kérdésekre helyezze a hangsúlyt, amelyek nyomán következetes tudomány- és fejlesztéspolitika indulhat el. Hozzátette: ennek nélkülözhetetlen eleme a műszaki és természettudományi képzés, hiszen csak e két terület fejlesztésével, népszerűsítésével van remény arra, hogy Magyarország a fejlődés útjára léphessen. Ehhez kapcsolódóan az MTA és a Magyar Mérnökakadémia (MMA) korábban egyértelműen kinyilvánította, hogy a természettudományi tárgyak tervezett összevonása helyett inkább e tárgyak, köztük a technológiai tárgyak megerősítésére van szükség.

Benkó Sándor, a kezdeményezés kitalálója úgy fogalmazott: hazánknak élenjáró műszaki és természettudományi közösséggé kell válnia, melyhez a - négy év alatt felnőtté érett - Műszaki Értelmiségi Napok program nagymértékben hozzájárul. Katona Béla, az Országgyűlés jelenlegi elnöke hangsúlyozta: az a fontos, hogy a magyar műszaki-természettudományi értelmiség hallassa a hangját, hiszen vannak olyan feladatok, amelyeket nekik kell elvégezniük, mint például kijelölni a gazdaság fejlesztésének helyes irányát. Habár a magyar műszaki és természettudományi szabadalmi aktivitás nem csökkent - sőt a válság dacára az elmúlt évben 15 százalékkal erősödött is -, Gordos Géza, a Műszaki és Természettudományi Egyesületek Szövetségének elnöke a legnagyobb gondnak mégis a szakértelem hiányát tartja.

Szabó Gábor, a Magyar Innovációs Szövetség elnöke pontosította ezt az állítást: ő úgy véli, nem a műszaki és természettudományi szakértelem hiányzik ma Magyarországon, hanem annak megfelelő utánpótlása. Ennek biztosítása érdekében, a jövő mérnökeiért és természettudósaiért alakult meg 20 millió forintos alaptőkével az Együtt a Jövő Mérnökeiért Szövetség. Az együttműködés célja, hogy naprakész tudással rendelkező mérnökök végezzenek - növelve ezzel a pálya társadalmi presztízsét -, illetve hogy népszerűbbé váljanak a természettudományok. A 12 hazai nagyvállalat és számos, a témához kapcsolódó szakmai szervezet által alapított szövetséghez tiszteletbeli tagként csatlakozott az ország több felsőoktatási intézménye is: a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem, a Debreceni Egyetem, az Eötvös Loránd Tudományegyetem, a Miskolci Egyetem, a Pannon Egyetem és a Szegedi Tudományegyetem.

edupress.hu

  • 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.11BCM - Üzletmenet-folytonosság menedzsment képzés Az intenzív, workshop jellegű program célja, hogy a résztvevők képessé váljanak egy ISO 22301:2019 alapú üzletmenet-folytonossági irányítási rendszer (BCMS) tervezésére, bevezetésére és fenntartására.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek