kapubanner for mobile

Egyszerűsödhet a foglalkoztatás

Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokat

Az egyszerűsített foglalkoztatásról szóló törvényt, a közoktatási törvény buktatással kapcsolatos módosítását és az emelt szintű érettségivel összefüggő törvénymódosítást vitatja meg ma az Országgyűlés.

Az egyszerűsített foglalkoztatásról szóló törvényt módosító javaslat indoklása szerint az április 1-jén hatályba lépett szabályok rendkívül megnehezítik a foglalkoztatást, elsősorban a mezőgazdasági ágazatban. A törvényjavaslat célja, hogy életszerűbb, alkalmazhatóbb szabályokat fogalmazzon meg.

A fideszes Czomba Sándor és Font Sándor által benyújtott előterjesztés szerint egyszerűsített foglalkoztatás szabályait a mezőgazdasági-, valamint az idegenforgalmi idénymunkára, továbbá az alkalmi munkára lehet alkalmazni. A közteher mezőgazdasági-, valamint az idegenforgalmi idénymunka esetén napi 500, míg alkalmi munka esetén napi 1.000 forint. A munkaadók által korábban kifogásolt naponkénti elektronikus bejelentési kötelezettség nem változik.

A KDNP-s Hoffmann Rózsa által beterjesztett, a közoktatásról szóló törvény módosítása alapján már szeptembertől visszaállítanák a buktatás lehetőségét az általános iskola második osztályának végétől. A javaslat rögzíti, hogy az első évfolyamon félévkor és év végén, a második évfolyamon félévkor szöveges minősítéssel kell kifejezni, hogy a tanuló kiválóan, jól vagy megfelelően teljesített, illetve felzárkóztatásra szorul. A másodikban év végén és a további évfolyamokon a tanulókat osztályzással értékelik, de az iskola pedagógiai programban elő lehet írni a szöveges értékelést is.

Az érettségi vizsga és a felsőoktatási intézménybe való felvétel egyes szabályainak módosításáról szóló törvényjavaslat szerint a kormány döntene arról a jövőben, hogy mely képzések esetében, hány és mely tantárgyakból legyen a felsőoktatási képzésbe való belépés feltétele az emelt szintű érettségi. A fideszes Pokorni Zoltán és Pósán László által benyújtott előterjesztés szerint ha a parlament is elfogadja a változtatásokat, akkor először a 2013 őszén induló képzéseknél kellene alkalmazni.

Emellett három kulturális témájú törvényjavaslatot is megvitat a Ház, ezek: a kulturális örökség védelméről szóló, a közbeszerzésekről szóló, az előadó-művészeti szervezetek támogatásáról és sajátos foglalkoztatási szabályairól szóló törvény módosítása.

  • 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.11BCM - Üzletmenet-folytonosság menedzsment képzés Az intenzív, workshop jellegű program célja, hogy a résztvevők képessé váljanak egy ISO 22301:2019 alapú üzletmenet-folytonossági irányítási rendszer (BCMS) tervezésére, bevezetésére és fenntartására.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek