kapubanner for mobile

Elbocsátották, mert nem támogatta a sukorói kaszinót

Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokat

A Magyar Befektetési és Kereskedelemfejlesztési (ITDH) Zrt.-vel volt vezérét azért bocsátották el idén januárban, mert nem tartotta kívánatosnak a kaszinókomplexum felépítésének közpénzből történő támogatását. Rétfalvi György erről beszélt a Magyar Nemzetnek.

A volt vezérigazgató a lapnak elmondta: az akkori kabinet egyedi kormánydöntéssel támogatott befektetésként kezelte a sukorói kaszinóépítési tervet, s több mint két és fél milliárd forintot ítélt oda az izraeli-amerikai beruházóknak.

Rétfalvi György kifejtette, komoly szakmai viták alakultak ki a társaság, illetve a gazdasági tárca vezetői között. Mint mondta, többek között ez vezetett oda, hogy a tárca kikezdte a személyét, majd mindenféle vizsgálatokat rendeltek el a szervezetnél, amelyek eredményére hivatkozva végül idén januárban elbocsátották - írja a szerdai Magyar Nemzet.

Az új, múlt héten eltávolított menedzsment még ügyészségi kérésre sem volt hajlandó átadni a sukorói dokumentumokat a nyomozó hatóságnak.

Magyar Nemzet
  • 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.11BCM - Üzletmenet-folytonosság menedzsment képzés Az intenzív, workshop jellegű program célja, hogy a résztvevők képessé váljanak egy ISO 22301:2019 alapú üzletmenet-folytonossági irányítási rendszer (BCMS) tervezésére, bevezetésére és fenntartására.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek