A bankszektor közép-és felsővezetőire van a legnagyobb igény
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatEgyre többen keresnek munkaerőt: 6,1 százalékkal több volt az álláshirdetések száma ez év első félévében, mint egy évvel korábban. Ugyanakkor az álláskeresők száma is nőtt, méghozzá 18,8 százalékkal - derül ki egy állásportál kutatásából, amely arra is rávilágít, mely szektorok, munkakörök a nyerők.
Egyre több állást hirdetnek meg a cégek
A Workania internetes állásportál legutóbbi kutatásában a munkaerőpiac változásait vizsgálta az álláskeresők és a megjelenő hirdetések tükrében. A 2010-es év első félévében aktív álláskeresők és a meghirdetett állásajánlatok számát hasonlították össze az előző év azonos időszakának adataival.
Az eredmények alapján arra lehet következtetni, hogy nőtt a munkaerő-kereslet a válság után, ugyanis 6,1 százalékkal több állást hirdettek meg a cégek ez év első félévében, mint egy évvel korábban. A honlap adatai szerint ugyanakkor az álláskeresők száma is 18,8 százalékkal nőtt.
Mely szektorokban keresik a munkaerőt?
Érdekes eredményeket mutat azonban a különböző szektorok, illetve munkaköri kategóriák szerinti összehasonlítás, néhány esetben ugyanis jelentős volt a visszaesés.
Ahol több az álláskereső, mint az állás
A felmérés eredményei alapján a technika és fejlesztés területéhez kapcsolódó álláshirdetések mennyisége esett vissza legnagyobb mértékben az előző évhez képest: 57 százalék volt a csökkenés. Szintén jelentős mértékben, 52,5 százalékkal csökkent a telekommunikációhoz kapcsolódó meghirdetett állások száma, az ezen a területen elhelyezkedni kívánók száma azonban 23 százalékkal nőtt.
Az építőipar, ingatlan kategóriában negyedével kevesebb volt az álláshirdetés, mint egy évvel korábban, az elhelyezkedni szándékozók száma pedig 17 százalékkal nőtt.
A közgazdaságtan, pénzügy, könyvelés területéhez kapcsolódó álláshirdetések száma 23 százalékkal csökkent az első félévében, azonban 8 százalékkal nőtt azok száma, akik ezen a területen kerestek új álláslehetőséget.
Az iskolaügy, oktatás, tudomány és kutatás területén 21 százalékkal csökkent az álláshirdetések száma 2010. első felében.
A legnagyobb mértékkel, 37 százalékkal az állami- és közszféra területén nőtt az álláskeresők száma.
Bank, biztosítás, értékesítés: sok az új állás
Voltak olyan szektorok, ahol jelentős mértékben nőtt az álláshirdetések száma is. A bankszektorhoz kapcsolódó meghirdetett állások száma 58 százalékkal nőtt, a biztosítási szektorban pedig 61 százalékkal volt több az álláshirdetés.
Az értékesítés terén 42 százalékkal több munkaerőt kerestek a cégek az 2009 első félévéhez képest, míg az álláskeresők száma 14 százalékkal nőtt e területen.
Az autóipar területén 38 százalékkal nőtt a meghirdetett állások mennyisége, 12 százalékkal nőtt az itt elhelyezkedni szándékozók száma is.
A gépiparban 17 százalékkal több állást hirdettek meg a cégek, mint egy évvel korábban, az álláskeresők száma azonban csak 4 százalékkal nőtt a korábbi időszakhoz képest.
A közép- és felsővezetők a nyerők
A Workania.hu kutatói megvizsgálták a munkakörök szervezetbeli szintje szerinti változásokat is.
Azonos mértékben, 24 százalékkal nőtt az álláshirdetések és az álláskeresők száma is a segédmunkások esetében. A szolgáltatási munkatársakra vonatkozó hirdetések száma 32,5 százalékkal nőtt az egy évvel korábbival összehasonlítva, az e területen állást keresők száma pedig 20 százalékkal.
A műszaki végzettséghez kötött munkakörökre 7 százalékkal több embert kerestek a cégek a műszakis álláskeresők 12 százalékos növekedése mellett.
A szakképzett, de nem műszaki végzettségű beosztott munkakörökre vonatkozó hirdetések száma 3 százalékkal, az ilyen munkakört keresők száma 14 százalékkal nőtt.
A vállalatok 34,5 százalékkal több középvezetőt kerestek a hirdetések alapján, mint egy évvel korábban, az ilyen munkakörre pályázók száma pedig 17 százalékkal nőtt.
Végezetül, a meghirdetett felsővezetői pozíciók száma 7 százalékkal nőtt, ezekre az állásokra pályázók 2 százalékkal kevesebben voltak idén, mint 2009 első felében.
A Workania internetes állásbörze (www.workania.hu) a győri Lapcom Kft. tulajdonában van. A társaság szlovák testvéroldala - a www.profesia.sk -, hazájában piacvezető.

- 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11BCM - Üzletmenet-folytonosság menedzsment képzés Az intenzív, workshop jellegű program célja, hogy a résztvevők képessé váljanak egy ISO 22301:2019 alapú üzletmenet-folytonossági irányítási rendszer (BCMS) tervezésére, bevezetésére és fenntartására.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Az ördög Pradát visel: mit tanulhat a HR a popkultúra legtoxikusabb főnökétől?