Hiányos nyelvtudás: változtatásra szorul az oktatási rendszer
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatHiába tette le a záróvizsgát a hallgatók 30 százaléka, nyelvvizsga hiányában nem kaphatott diplomát. A hallgatók alig több mint negyede szerez nyelvvizsgát az egyetem alatt - írja a Népszabadság.
A végzett hallgatók 30 százaléka nyelvvizsga hiányában nem kapott diplomát, derül ki a Nemzeti Erőforrás Minisztérium összesítéséből. Dux László, a tárca felsőoktatási helyettes államtitkára a Népszabadságnak elmondta: az agrár- és a művészeti felsőoktatási intézményekben a legrosszabb a helyzet, ahol a hallgatók több mint fele ezért nem vehette át oklevelét. 10 százalék alatti az arány az ELTE-n, a Budapesti Corvinus Egyetemen és a Rendőrtiszti Főiskolán, 3 százalék a Semmelweis Egyetemen, ami így a legjobb eredménnyel büszkélkedhet.
Az Állami Számvevőszék tavalyi jelentése szerint szerint az utolsó évfolyamosok és a végzettek létszáma között 35-40 ezer fős különbségek vannak. Ennek fő oka a nyelvvizsga hiánya - anélkül ugyanis csak záróvizsgázni lehet, de oklevél nem jár. A hallgatók nagy része a következő évben megszerzi a nyelvvizsgát, így a diplomáját is megkapja.
Amíg azonban ez nem történik meg, nem tudnak továbblépni a mesterképzésre. Jól mutatja ezt, hogy az idei 19 600 fős támogatott keretszámot sem sikerült feltölteni, hiába jelentkeztek most mesterképzésre 40 százalékkal többen, mint tavaly.
Diploma nélkül az elhelyezkedésre is kisebb az esély. Az állami szférában meghatározott munkakörökre az oklevél követelmény. A vállalkozások esetleg engedményt tesznek, de cserébe gyakran alacsonyabb fizetést adnak. A záróvizsgával megszűnik a tbjogviszony, és a diákhitelt is el kell kezdeni törleszteni, akár van diploma, akár nincs.
A tárca ezért szeretné hozzáférhetőbbé tenni a nyelvoktatást a diákok számára. Ennek mikéntjéről Dux László még nem akart részleteket közölni. Mint mondta: zajlanak az egyeztetések. Az azonban bizonyos, hogy nem a diplomafeltételek könnyítése a cél, hiszen nyelvtudásban nagyon el vagyunk maradva.
Népszabadság

- 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11BCM - Üzletmenet-folytonosság menedzsment képzés Az intenzív, workshop jellegű program célja, hogy a résztvevők képessé váljanak egy ISO 22301:2019 alapú üzletmenet-folytonossági irányítási rendszer (BCMS) tervezésére, bevezetésére és fenntartására.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Az ördög Pradát visel: mit tanulhat a HR a popkultúra legtoxikusabb főnökétől?