kapubanner for mobile

Legkevésbé jövedelmükkel elégedettek a frissdiplomások

Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokat

A felvi.hu-n olvasható Diplomás kutatás 2010 célja a 2007-ben diplomázott egykori hallgatók munkaerő-piaci helyzetének, karrierútjának, munkaerő-piaci és továbbképzési terveinek feltérképezése volt.

Az Educatio Kht. Diplomáskutatás 2010 című felmérésé a diplomások pályakövetését 4500, három évvel ezelőtt diplomát szerzett hallgató megkérdezésével végezte el. A vizsgált diplomások túlnyomó többsége - 80 százaléka - alkalmazotti státusban dolgozik három évvel az oklevél megszerzését követően.

A vezető pozíciót betöltők között is inkább az alacsonyabb szintű irányítók dominálnak, a felső vezetői poszt elérése a végzés után három évvel igen ritka, mindössze 3,8 százaléknak sikerült. Saját vállalkozást 3 százalékuk irányít.

A munkával kapcsolatban a felmérés során az elégedettséget is vizsgálták. Ennek eredményeiből az tűnik ki, hogy a megkérdezettek leginkább a munka szakmai, tartalmi részével elégedettek – egy 1-től 5-ig terjedő skálán az összesített átlag 4,04 volt. Szintén jónak ítélik meg munkájuk személyi (3,91), illetve tárgyi feltételeit (3,83).

Szakmájuk presztízsét, valamint a szakmai előmenetelt, a karrierépítési lehetőségeket azonban már csak erős közepesnek (3,56, illetve 3,45) tartják. A legkevésbé a jövedelmükkel és a juttatásaikkal elégedettek, értékelésük átlagban alig haladja meg a hármas osztályzatot (3,18).

A három éve végzettek döntő többségének sikerült tanulmányai szakterületén állást találnia. A végzett munka és a végzettség szakterülete 45,6 százalékuk számára egyértelműen megfeleltethető egymásnak. Mindössze 14,2 százalék azok aránya, akik nem a szakmájukban dolgoznak.

felvi.hu
  • 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.11BCM - Üzletmenet-folytonosság menedzsment képzés Az intenzív, workshop jellegű program célja, hogy a résztvevők képessé váljanak egy ISO 22301:2019 alapú üzletmenet-folytonossági irányítási rendszer (BCMS) tervezésére, bevezetésére és fenntartására.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek