kapubanner for mobile

Laktanyából tudásház épül Kecskeméten

Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokat

Egyszerre lesz hallgatói és oktatói-kutatói központ az a Kecskeméti Főiskolán (KF) épülő tudásház, amely az intézmény sokrétű uniós fejlesztési projektjének legjelentősebb, 1,2 milliárd forintos beruházása, az Edupress hírlevele szerint.

Miután a kivitelező cég az ünnepélyes munkaterület-átadáson szeptember 8-án átvette az építési területet, megkezdődhet a lerobbant laktanya épületének helyén létesülő, a tervek szerint 2011. április 15-re elkészülő tudásház építése.

A tudásház, vagyis a KF új épülete nem csak lehetőséget teremt a hallgatói szolgáltatások bővítésére, de multifunkcionális tereivel a főiskolások közösségeinek formálódásához is hozzájárul majd - hangsúlyozta Földesi Gabriella projektmenedzser az ünnepélyes munkaterület-átadón, szeptember 8-án. Elmondta: a homokbányai városrészben már két színvonalas, szintén a laktanyából kialakított kollégiuma működik a főiskolának.

A projektmenedzser tájékoztatása szerint az épülő tudásház olyan hallgatói és oktatói-kutatói központ lesz, ahol a főiskola helyet biztosít a tudomány világa iránt érdeklődő fiatalok számára, de alkalmas lesz hazai és külföldi oktatók, kutatók fogadására, valamint főiskolai kutatók, doktoranduszok elhelyezésére és eredményeik bemutatására.

A jelenlegi épületet a kollégiumokat is tervező Farkas Gábor tervei alapján emeletráépítéssel és egy üvegfalú lépcsőházzal bővítik, így összesen 3500 négyzetméternyi alapterület áll majd rendelkezésre. Az alagsor a rekreáció színtere lesz, az első szinten multifunkcionális tér, kiállítóterem és szekciótermek, a második szinten kutatói apartmanok, a harmadik szinten többek között junior tudósklub, menedzser office, energia pont, olvasásklinika, a negyedik szinten pedig médiacentrum és könyvtár is szerepel a tervekben - számolt be a projektmenedzser.

A tudósház a Műszaki-természettudományi tudásbázis infrastruktúrájának fejlesztése a Kecskeméti Főiskolán című 2,57 milliárd forint összköltségű projekt legjelentősebb eleme. A 32 hónapos projekt a 18. hónapnál tart és már csak a tudósház építése van hátra.

A tudósház műszaki átadására a tervek szerint 2011. április 15-én kerül sor, az épület ünnepélyes avatása pedig az informatikai infrastruktúra kialakítását és a bútorozást követően jövő év augusztus 20-án lesz - derül ki az Edupress hírleveléből.
  • 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.11BCM - Üzletmenet-folytonosság menedzsment képzés Az intenzív, workshop jellegű program célja, hogy a résztvevők képessé váljanak egy ISO 22301:2019 alapú üzletmenet-folytonossági irányítási rendszer (BCMS) tervezésére, bevezetésére és fenntartására.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek