Visszamenőleg ellenőrzik a béreket a pécsi egyetemen
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatVisszamenőleg ellenőrzi a Magyar Orvosok Szövetsége (MOSZ) a Pécsi Tudományegyetem (PTE) egészségügyi dolgozóinak bérét - erről állapodott meg a túlmunka elszámolása körül kialakult vita kapcsán tartott tárgyaláson az egyetem klinikai központja és a szervezet csütörtökön a baranyai megyeszékhelyen.
Bélteczki János, a MOSZ elnöke az MTI-vel közölte: a dolgozók nincsenek meggyőződve arról, hogy az egyetem a törvényben garantált módon számolja el a túlmunkadíjukat, s ez bizalmatlanságot szül. Ebből fakadóan akár az is előfordulhat, hogy az egészségügyi dolgozók élnek azzal a jogukkal, miszerint csak a kötelező túlmunkát vállalják, az önkéntest nem, ezzel pedig veszélybe kerülhet a szakmai ügyelet. Hozzátette: országos tendenciáról van szó.
"A tárgyalás eredményeként visszamenőleg összevetjük az egyetem, illetve a MOSZ által számfejtett béreket. A cél az eltérések kiszűrése. Amennyiben kiderül, hogy a jogszabálynak megfelelően, a dolgozók nem megkurtítva kapják a túlmunka-jövedelmüket, az jelentős lépés lesz a bizalom helyreállításában. Ezt szolgálná az új kollektív szerződés megkötése is. A bizalomvesztéshez azonban hozzájárulnak az egyetemen zajló nyomozások is" - közölte.
Bélteczki János kitért arra, hogy nehezen értelmezhető a túlmunka-elszámolásra vonatkozó jogszabály, így annak értelmezéséből is fakadhatnak eltérések. "Ha a pécsi egyetemen sikerül dűlőre jutnunk, azzal a politikai döntéshozóknak is üzenünk: együttes erővel várjuk az ágazat konszolidációját" - mondta, megjegyezve: nem kívánják mondvacsinált, illetve a gazdasági állapot által generált problémákon egymással marakodva még nehezebbé tenni a helyzetüket és a betegellátást.
Gábriel Róbert, a PTE korábbi rektora a klinikai központ kérésére március 31-én mondta fel a mintegy 6500 dolgozót érintő kollektív szerződést, amit a vállalhatatlanul magas többletköltségekkel és a dolgozók közötti egyenlőtlenségek megszüntetésével indokolt. Az átmeneti megállapodás szeptember 30-ig érvényes.
A csütörtöki tárgyaláson az egyetem képviselői arról tájékoztatták a MOSZ-t, hogy napokon belül bejelentést tesznek az új kollektív szerződéssel kapcsolatban.

- 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11BCM - Üzletmenet-folytonosság menedzsment képzés Az intenzív, workshop jellegű program célja, hogy a résztvevők képessé váljanak egy ISO 22301:2019 alapú üzletmenet-folytonossági irányítási rendszer (BCMS) tervezésére, bevezetésére és fenntartására.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Az ördög Pradát visel: mit tanulhat a HR a popkultúra legtoxikusabb főnökétől?