kapubanner for mobile

Ötvenezer közszolgát bocsát el a kormány?

Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokat

Meg nem erősített sajtóértesülések szerint tömeges elbocsátásokra készül az Orbán-kormány a közszférában, a létszámleépítésre a jövő év elején lehet számítani. A Népszava úgy tudja, hamarosan a parlament elé kerül az az indítvány, amellyel a közalkalmazottaknak indoklás nélkül is felmondhatnak.

A Népszava szerint minisztériumokban, államigazgatási szervekben és háttérintézményekben tervez a kormány tömeges elbocsátásokat, de a kirúgási hullám akár még az önkormányzati szférát is elérheti.

A lap szerint hamarosan a parlament elé kerül az az indítvány, amellyel az önkormányzati és háttérintézményi közalkalmazottaknak is felmondhatnak indoklás nélkül.

A már-már nyilvános költségvetési körirat szerint a központi költségvetéshez tartozó szerveknél 5, a háttérintézményeknél pedig 10 százalékos létszámcsökkentéseket készítenek elő. Így egyes számítások szerint a csaknem 700 ezer főt foglalkoztató közszférából akár 50 ezren is utcára kerülhetnek, de még akinek megmarad a munkája, annak is csökkenni fognak a járandóságai.

A körirat ugyanis kiköti: az államigazgatási cafeteriakeret jövőre az idei mintegy felére csökken, a tárcáknál pedig nem lehet jutalmat tervezni, mert arra nincs előirányzat. Az intézményi költségeket mintegy öt százalékkal csökkentenék, a szerződéses megbízások számát a felére vágnák, az irodaszer-beszerzést negyedével, a folyóirat-vásárlást pedig mintegy 40 százalékkal kell csökkenteni.

Népszava

  • 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.11BCM - Üzletmenet-folytonosság menedzsment képzés Az intenzív, workshop jellegű program célja, hogy a résztvevők képessé váljanak egy ISO 22301:2019 alapú üzletmenet-folytonossági irányítási rendszer (BCMS) tervezésére, bevezetésére és fenntartására.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek