Szociális államtitkár: "Segítő Vásárlás" a fogyatékossággal élőkért
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatA Nemzeti Erőforrás Minisztérium idén először, hagyományteremtő céllal rendezi meg december 3-án és 4-én a "Segítő Vásárlást", a fogyatékossággal élők által készített termékek kiállítását és vásárát - mondta Soltész Miklós szociális, család- és ifjúságügyért felelős államtitkár szerdán Budapesten sajtótájékoztatón.
Az államtitkár hozzátette: a rendezvény pénteken egy szakmai nappal kezdődik, ahol vállalkozók, szakmai szervezetek, a kormányzat és a gazdaság szereplői találkoznak egymással, hogy segítség a megváltozott munkaképességű dolgozók minőségi termékeinek megismertetését és piacra jutását.
Mint mondta, a szombati nyílt napon a termékeket meg is lehet vásárolni. A sajtó számára kiosztott tájékoztató szerint szombaton gazdag programok várják az érdeklődőket, fellép egyebek közt a Bojtorján.
Az államtitkár kiemelte: a megváltozott munkaképességű és a fogyatékossággal élő emberek mindössze 10 százaléka dolgozik. Felhívta a figyelmet arra, akik nem kapnak munkát, azoknak segélyből, támogatásból kell megélniük.
Soltész Miklós elmondta: mindazok a cégek, akik termékeik előállításához fogyatékossággal élő embereket foglalkoztatnak, azok használhatják a "Segítő Vásárlás" logóját. Úgy fogalmazott: ezek az emberek nem rászorultként akarnak élni, nem "gombot válogatnak", hanem versenyképes termékeket állítanak elő.
Nagy Anna kormányszóvivő a sajtótájékoztatón azt mondta: ahogy közeledik a karácsony egyre nagyobb figyelmet kap a segítés, a szolidaritás.
Cseh Balázs, a Magyar Élelmiszerbank Egyesület elnöke a tájékoztatón elmondta: az egyesület szociálisan rászorultak részére juttat élelmiszersegélyeket. Közölte, a vásár ideje alatt a Magyar Élelmiszerbank Egyesület és a Magyar Vöröskereszt kétnapos lakossági élelmiszeradomány-gyűjtő akciót szervez.
Hozzátette: az adományokat december 3-án és 4-én önkéntesek gyűjtik az akcióhoz csatlakozó nagy kereskedelmi láncok áruházaiban. Cseh Balázs hangsúlyozta: a szervezők célja, hogy a két nap alatt legalább ötvenezer kilogrammnyi élelmiszert gyűjtsenek össze. Az adományokat az egyesület és a vöröskereszt a gyűjtések helyének közelében élő rászorulónak juttatja el még karácsony előtt, a Budapesten gyűjtött adományok egy részét pedig az árvíz-, és a vörösiszap sújtotta településeken élőknek ajánlják fel - tette hozzá.

- 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11BCM - Üzletmenet-folytonosság menedzsment képzés Az intenzív, workshop jellegű program célja, hogy a résztvevők képessé váljanak egy ISO 22301:2019 alapú üzletmenet-folytonossági irányítási rendszer (BCMS) tervezésére, bevezetésére és fenntartására.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Az ördög Pradát visel: mit tanulhat a HR a popkultúra legtoxikusabb főnökétől?