Üdülési csekk vagy Pihenő Kártya? - mindkettő választható jövőre
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatNövekszik a bizonytalanság a munkaadók körében annak kapcsán, hogy a jövő évi cafeteria tervezésekor hogyan számoljanak az új elemnek számító Széchenyi Pihenő Kártyával, a legfrissebb hírek szerint ugyanis jövőre még kiadható üdülési csekk is - írja a Napi Gazdaság.
Máthé Réka, a Nemzeti Üdülési Szolgálat Kft. értékesítési vezetője Fata László cafeteria-szakértőnek elmondta: valóban igaz, hogy nyár óta 63 alapítvány - köztük a Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány (MNÜA) - átszervezésén munkálkodik a kormány, de ez nem jelenti azt, hogy az üdülési csekket ne lehetne 2011-ben kiadni a dolgozóknak.
Máthé Réka megerősítette, hogy január 1-jétől a csekkek munkáltatók által magasnak tartott kezelési költsége - melyből az alapítvány a szociális üdültetést biztosítja - 1 százalékponttal csökken. Emellett folyamatosan dolgoznak a címletezés javításán.
Az új kártya mellett a válaszadók szerint a várhatóan alacsonyabb költség, és kevesebb adminisztráció szólna és az, hogy tovább bővíthető vele a cafeteria-rendszer kínálata. Egy magasabb juttatási keretösszegnél kedvező a munkavállalók számára, ha sok lehetőség nyitott számukra, hiszen így könnyebb az egyénenként legkedvezőbb csomagot összeállítani.
Az üdülési csekk 2011-es juttatása mellett érvelők az fogalmazták meg, hogy míg az új kártya körül sok a bizonytalanság, addig az üdülési csekk a dolgozók által kedvelt, ismert, megszokott juttatásfajta, melyet ők széles körben, vidéki kis elfogadóhelyeken is fel tudnak használni.
Napi Gazdaság

- 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11BCM - Üzletmenet-folytonosság menedzsment képzés Az intenzív, workshop jellegű program célja, hogy a résztvevők képessé váljanak egy ISO 22301:2019 alapú üzletmenet-folytonossági irányítási rendszer (BCMS) tervezésére, bevezetésére és fenntartására.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Az ördög Pradát visel: mit tanulhat a HR a popkultúra legtoxikusabb főnökétől?