Az uniós foglalkoztatás irányelvei egy magyar biztos szemével
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatAndor László szerint az Európai Unió egyik legnagyobb problémája a munkanélküliség. Az EU foglalkoztatásért, szociális ügyekért és társadalmi befogadásért felelős biztosa a Világgazdaságnak elmondta: fontos lépés, hogy az "Európa 2020" stratégia hét kiemelt kezdeményezése közül kettő témája a foglalkoztatás.
Gazdasági stabilitás és növekedés nélkül nehéz bővíteni a foglalkoztatást - véli Andor László. Biztató, hogy több tagállamban - így Németországban, Ausztriában, Hollandiában, Svédországban - már az álláshelyek száma is nőni kezdett. Ugyanakkor számos jele van az európai gazdaság kettészakadásának. Mintegy fél tucatra tehető azoknak az országoknak a száma, ahol a magas adósságszint következtében a munkahelyek számának a növekedése is várat magára - folytatja a biztos, aki szerint Magyarország a 2010-es kép alapján nem tartozik az instabil EU-tagállamok közé. A magyar EU-elnökség idején, január közepén az egyik első tanácsi ülésen, a szociális és foglalkoztatási miniszterek gödöllői találkozóján az egyik kiemelt téma az ifjúsági munkanélküliség lesz.
A foglalkoztatásért felelős biztos bevallja: a demográfia az egyik fő oka a nyugdíjkorhatár emelésének. A nyugdíjkorhatár emelése tehát semmiképpen sem elhibázott lépés. Inkább támogatni kell azt, hogy az időskorúak minél tovább aktívak tudjanak maradni.
Az uniónak a tagállamok nyugdíjpolitikájába nincs beleszólási lehetősége: csak azokkal a problémákkal foglalkozik, amelyek az integrációból fakadnak. Ilyen például a nyugdíjak hordozhatósága; itt a közeljövőben szükség lesz uniós kezdeményezésre - mondja Andor László.
Világgazdaság

- 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11BCM - Üzletmenet-folytonosság menedzsment képzés Az intenzív, workshop jellegű program célja, hogy a résztvevők képessé váljanak egy ISO 22301:2019 alapú üzletmenet-folytonossági irányítási rendszer (BCMS) tervezésére, bevezetésére és fenntartására.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Az ördög Pradát visel: mit tanulhat a HR a popkultúra legtoxikusabb főnökétől?