kapubanner for mobile

"Munkát és kenyeret" - demonstrációra készülnek a romák

Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokat

Munkát és kenyeret követel több tízezer roma április 15-én a parlament előtt, és addig lesznek ott, amíg el nem érik a céljukat - jelentette be tegnap Miskolcon, a területi cigány kisebbségi önkormányzat közmeghallgatásán Nótár Zoltán roma kisebbségi képviselő, a Borsod megyei Igrici uborkatermelő szövetkezet alapítója - írja a Népszabadság.

images

Elmondta: a romák a tűrőképességük határához érkeztek, s a jelenlegi kormány láthatóan mindent megtesz azért, hogy "kivéreztesse" és ellehetetlenítse őket - mondta Nótár Zoltán.

Bejelentette: hónapokkal ezelőtt több társával együtt elkészített egy romafoglalkoztatási programot, amelynek keretében az évek óta sikeresen működő igrici uborkatermelő szövetkezet mintájára a legszegényebb településeken mezőgazdasági munkát kaphatnának a szakképzetlenek. A foglalkoztatásért felelős államtitkárság vezetői, Nótár szerint, előbb támogatásukról biztosították a kezdeményezést, amelyet tizenöt településen vezettek volna be, afféle mintaprogramként. Az érintett önkormányzatokkal, polgármesterekkel elvi megállapodást kötöttek arról, mekkora földterületeket vonhatnának be a termelésbe, aláírták a szándéknyilatkozatokat kereskedőkkel a megtermelt zöldség felvásárlásáról, és megegyeztek a kis falvak óvodáival, iskoláival is arról, hogy átveszik a helyben előállított paprikát, paradicsomot, burgonyát és uborkát. Az elmúlt napokban azonban kiderült: a kormány mégsem támogatja ezt a kezdeményezést, arra hivatkozva, hogy üres a kassza. Nincs más hátra, mint utcára vonulni és tüntetni - mondta Nótár Zoltán.

Nótár Zoltán bejelentette: nemcsak borsodi, de hajdú-bihari, szabolcsi, nógrádi, hevesi és Pest megyei romák is csatlakoznak majd az április 15-re meghirdetett fővárosi tüntetésükhöz.

Népszabadság
  • 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.11BCM - Üzletmenet-folytonosság menedzsment képzés Az intenzív, workshop jellegű program célja, hogy a résztvevők képessé váljanak egy ISO 22301:2019 alapú üzletmenet-folytonossági irányítási rendszer (BCMS) tervezésére, bevezetésére és fenntartására.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek