Tüntettek a közalkalmazottak Pécsett - "becsapták" őket?
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatKözalkalmazottak demonstráltak szerdán Pécsen, követelve a közelmúltban megvont béren kívüli juttatásaik visszaadását. Trombitás Károly, a pécsi önkormányzat pénzügyi bizottságának elnöke szerint a demonstráció politikai akció volt, a résztvevőket pedig megtévesztették és becsapták.
"Sajnálom, hogy a Széchenyi térre kivezényelt kisiskolás gyerekek tucatjait, szüleiket, valamint a szintén jóhiszemű közalkalmazottakat megtévesztették, becsapták és politikai célokra használták fel az MSZP háttéremberei" - írta a fideszes politikus az MTI-ez eljuttatott közleményében.
Trombitás Károly arra reagált, hogy közalkalmazottak demonstráltak Pécsen szerdán, követelve a közelmúltban megvont béren kívüli juttatásaik visszaadását.
A több száz tüntető egyebek mellett "70 ezerért dolgozunk!", illetve "Elég a munkajogi kiszolgáltatottságból!" feliratú transzparensekkel vonult a városháza elé, majd a beszédeket követően petíciót adtak át Staub Ernőnek, a városi oktatási referatúra csoportvezetőjének.
A tíz szakszervezet által jegyzett dokumentumban azt követelik, hogy a dolgozók legalább a tavalyi 80 ezer forintos szinten kapják meg az éves béren kívüli juttatást, és biztosítsák számukra a bankszámla-vezetési költségeik 13.800 forintos fedezetét.
A közalkalmazottak emellett azonnali érdemi tárgyalásokat akarnak az önkormányzati fenntartású intézmények sorsáról, s erre a kezdeményezésükre április 10-ig várnak választ az önkormányzattól. Ennek hátterében az áll, hogy a városvezetés felmenő rendszerben iskolák összevonását is tervezi.
Trombitás Károly szerint nem szakmai, nem érdekképviseleti, hanem politikai akció volt a demonstráció, mert ha szakmai és érdekképviseleti szempontok vezérelték volna a szervezőket, akkor két évvel ezelőtt, a Bajnai-kormány utolsó időszakában tüntettek volna Budapesten, a parlament előtt, amikor az MSZP-kormány megadóztatta és ezzel ellehetetlenítette a cafeteriát.
"Akkor ez elmaradt, egy hangos szó sem esett, nem vonultak utcára, Nagy Erzsébet és a szakszervezetek csöndben voltak, mint ahogyan csöndben voltak az MSZP politikusai is" - hangsúlyozta Trombitás Károly.
A demonstrációval kapcsolatban közleményt juttatott el az MTI-hez a polgármesteri kabinetiroda is. Ebben az áll, hogy az önkormányzat nem csak a közalkalmazottaktól volt kénytelen megvonni a cafeteriát, hanem a városi cégek esetében is felülvizsgálja a béren felüli juttatásokat.
"Szeretnénk tájékoztatni a pécsi polgárokat, hogy noha a közalkalmazottakkal ellentétben a köztisztviselőknek a törvény szerint még mindig kötelező a cafeteria, sem a polgármester, sem az alpolgármesterek nem veszik fel ezt, az önkormányzati képviselőknek pedig nem járt eddig sem" - mutattak rá közleményükben.
A pécsi közgyűlés március 10-én, Trombitás Károly utolsó pillanatban benyújtott módosító indítványával fogadta el a város idei költségvetését, amely szerint megszűnik a közalkalmazottak béren kívüli juttatása a baranyai megyeszékhelyen.
A döntést némileg ellensúlyozza, hogy január 1-ig visszamenőleg ez év november 30-ig legfeljebb havi bruttó 8.500 forinttal emelik a havi bruttó 100 ezer forintnál kevesebbet keresők bérét, de ezt leszámítva a város összesen mintegy 300 millió forint megtakarítást remélhet a cafeteria megvonásától.
A baranyai megyeszékhely az idén mintegy 44,1 milliárd forint bevétellel és 46,4 milliárd forint kiadással, azaz csaknem 2,3 milliárd forintos költségvetési és félmilliárd forintos finanszírozási hiánnyal számol. A különbözeten felül további félmilliárd forint növeli a teljes hiányt. Utóbbi abból adódik, hogy az önkormányzat hiányát működési hitellel, továbbá hosszú lejáratú hitel felvételével pótolja, amelyeket már az idén el kell kezdenie törleszteni.

- 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11BCM - Üzletmenet-folytonosság menedzsment képzés Az intenzív, workshop jellegű program célja, hogy a résztvevők képessé váljanak egy ISO 22301:2019 alapú üzletmenet-folytonossági irányítási rendszer (BCMS) tervezésére, bevezetésére és fenntartására.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Az ördög Pradát visel: mit tanulhat a HR a popkultúra legtoxikusabb főnökétől?