Melyik diákmunka fizet a legjobban?
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatA diákmunkából meggazdagodni nem lehet, de a ledolgozott órák fényében a legkitartóbbak szép zsebpénz-kiegészítésre tehetnek szert. A legtöbb pénzt az informatikai munkát végzők kereshetik, az ő órabérük minimum nyolcszáz forint, de egy programozó akár háromezer forint órabérért is dolgozhat - derül ki a Magyar Hírlap összeállításából.
Sok közép- és főiskolából, illetve egyetemről kiszabaduló diák tölti a nyaralás és a pihenés mellett munkával a szünidőt. alkalmi munkát az internet mellett több helyen kereshetnek, azonban az álláskeresés legmegbízhatóbb módját az iskolaszövetkezetek kínálják, hiszen általuk a diákok szerződést kötnek, legális, bejelentett munkát végeznek, és a fizetésük is biztosan megérkezik a számlájukra.
Laczi Péter, az Iskolaszövetkezetek Országos Szövetségének alelnöke a Magyar Hírlapnak elmondta: évente mintegy 130-150 ezer diák vállal munkát, s egyértelműen a nyári szezon számít a legforgalmasabbnak. Kínálat szempontjából az ország legfrekventáltabb helye Budapest, és az iparilag fejlett régiók is kiemelt helyet foglalnak el, valamint nyáron az Alföldön is számos ajánlat várja a diákokat.
A legkedveltebb pozíciók az irodai, adminisztratív munkák, telefonos értékesítés és adatfeldolgozás. Az elnök elmondása alapján a legtöbb diákot a nagyvállalatok, a multinacionális cégek, a gyártók és szolgáltatók, valamint az áruházak foglalkoztatják.
A legtöbb pénzt az informatikai munkát végzők kereshetik, az ő órabérük minimum nyolcszáz forint, de egy programozó akár háromezer forint órabérért is dolgozhat. A fordítási, tolmácsolási munka és a diáktanítás szintén magas fizetéssel jár, általában nyolc-kilencszáz forintos órabért lehet érte kapni. A hostessmunkánál hat- és nyolcszáz forint között mozog az órabér. A fizikai munkák esetében a legalacsonyabb a munkabér, csomagolással óránként 480-550, árufeltöltéssel 450-520, kasszázással ötszáz, gyorséttermi munkával pedig 470 forintot kereshetnek a fiatalok. A szórólapozás ugyan jobban fizet - óránként hatszáz forint körül -, a ledolgozható óraszám itt a legalacsonyabb.
A diákmunkák után járó bér régiónként eltérő: Budapesten egy hónap ledolgozása után akár százezer forintot is lehet keresni, vidéken ez hetvenezer forint körül mozog - mondta Laczi Péter.
Magyar Hírlap

- 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11BCM - Üzletmenet-folytonosság menedzsment képzés Az intenzív, workshop jellegű program célja, hogy a résztvevők képessé váljanak egy ISO 22301:2019 alapú üzletmenet-folytonossági irányítási rendszer (BCMS) tervezésére, bevezetésére és fenntartására.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Az ördög Pradát visel: mit tanulhat a HR a popkultúra legtoxikusabb főnökétől?