kapubanner for mobile

Közfoglalkoztatás: speciális munkaerő-kölcsönző lesz az állam

Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokat

A kormány tervei között az is szerepel, hogy a közfoglalkoztatottakat az állam továbbadhatná afféle speciális munkaerő-kölcsönzőként civil szervezeteknek, egyházaknak, amelyek aztán szintén továbbadhatnák őket akár piaci szereplőknek is - írja a Népszabadság.

images

Scharle Ágota közgazdász, a Budapest Intézet vezető elemzője azt mondja: ígéretes, hogy a nonprofit szervezeteket és egyházakat azzal a feltétellel vonnák be, hogy képzést, mentorálást is biztosítanak. Ennek a sikere azon múlik, hogy a szerződési feltételek és az eredmények mérése hogyan működik: például a finanszírozás az eredményektől, a rendes állásba kerülő közmunkások arányától is függ-e.

Az Orbán-kormány úgy kalkulál, hogy a munkanélküli-ellátások szűkítésével és a közmunkaprogramok felturbózásával, továbbá a gazdaság kifehérítésével megindul majd a munkahelybővülés. Ez a várakozás azért tűnik megalapozatlannak, mert az első Orbán-kormány intézkedéseit elemző közgazdászok kimutatták: az ellátásokat szigorító akkori intézkedések, a "jogosultsági időtartam csökkentése, a segély feltételéül szabott 30 nap közmunka nem vezetett a járadékból történő kiáramlás gyorsulásához, nem ösztönözte a járadékban részesülők munkavállalását". (Bódis, Galasi, Micklewright, Nagy, 2005).

Népszabadság


  • 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.11BCM - Üzletmenet-folytonosság menedzsment képzés Az intenzív, workshop jellegű program célja, hogy a résztvevők képessé váljanak egy ISO 22301:2019 alapú üzletmenet-folytonossági irányítási rendszer (BCMS) tervezésére, bevezetésére és fenntartására.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek