kapubanner for mobile

Bajban a Synergon: költségcsökkentés, elbocsátások várhatók

Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokat

A Synergon Informatikai Nyrt. a felmondott szerződésekkel magyarázta, hogy a második negyedévben 491,5 millió forint veszteséget könyvelt el. Az eredményre a társaság jelentése szerint a menedzsment "drámai hatással bíró lépéseket" tervez.

A Synergon Informatikai Nyrt. 491,5 millió forint konszolidált adózás utáni veszteséget könyvelt el 2011 második negyedévében az első negyedévi 346 millió forint veszteség után. A tavalyi második negyedév vesztesége 5,7 millió forint volt.

A társaság a Budapesti Értéktőzsde honlapján közölt jelentése szerint a második negyedévi árbevétel 3,834 milliárd forint volt, ami 11 százalékkal kisebb a 2010. azonos időszakinál.

Az idei első hat hónap árbevétele 7,986 milliárd forint, 2 százalékkal alacsonyabb a bázisnál. A féléves veszteség 838 millió forint, szemben a tavalyi 38,7 millió forint nyereséggel.

A társaság felmondott szerződésekkel magyarázta az eredmény romlását. A Vidékfejlesztési Minisztérium általi elállás miatt meg nem fizetett Microsoft licence beszerzés értékére 226 millió forint értékvesztést számolt el a cég. A Fővárosi Tűzoltó-parancsnokság által felmondott szerződés miatt képzett céltartalék 110 millió forintos költségnövekményt okozott. Ezek mellett a székhelyváltozással összefüggésben 145 millió forint elszámolt értékcsökkenést említ a jelentés.

A magyarországi vállalatoknál májusban végrehajtott leépítések költségcsökkentő hatásai a harmadik és negyedik negyedév eredményeiben mutatkoznak majd meg. A jelentés szerint a menedzsment "az eredményre drámai hatással bíró
lépéseket" tervez. Az igazgatótanács szeptember első hetére tervezett döntései érinteni fogják a humánerőforrás területét, az állóeszköz állomány méretét és finanszírozását, a személyekhez kapcsolódó járulékos költségeket, és várható egy átfogó finanszírozás átalakítás is.
  • 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.11BCM - Üzletmenet-folytonosság menedzsment képzés Az intenzív, workshop jellegű program célja, hogy a résztvevők képessé váljanak egy ISO 22301:2019 alapú üzletmenet-folytonossági irányítási rendszer (BCMS) tervezésére, bevezetésére és fenntartására.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek