Békésben 68 közmunkás talált munkát
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatAz idei esztendő végéig Békés megye hat településén 68 személy közfoglalkoztatására nyílik lehetőség, mert a Wekerle Sándor Alapkezelő által kezelt szociális földprogram kertében több mint 19 millió forintos támogatást nyertek el az érintett önkormányzatok - közölte az MTI-vel a Békés Megyei Kormányhivatal vezetője.
A hat önkormányzat - közöttük például Vésztő, Füzesgyarmat és Dévaványa - közreműködésével a közfoglalkoztatottak nyolc órás munkaidőben való foglalkoztatására nyílik lehetőség - tájékoztatott Erdős Norbert. A pályázati támogatásból 17 millió forintot bérekre és az azokat terhelő járulékokra, a fennmaradó részt a munkába járás költségeinek térítésére, munkaruha beszerzésére és a munkások szállításának költségeire fordíthatják.
A pályázaton nyertes hat település néhány napja már elnyert több mint 10 millió forintot, szintén a Wekerle Sándor Alapkezelőtől a szociális fölprogram támogatására. Ennek keretében olyan szociálisan hátrányos helyzetű embereken segítenek, akik mezőgazdasági termelésre alkalmas környezetben élnek, de ezt egyáltalán nem, vagy nem elégséges mértékben tudják kihasználni. A támogatási összeg, egyebek mellett növénytermesztéshez, illetve állattenyésztéshez szükséges anyagok, szolgáltatások és eszközök megvásárlására, mezőgazdasági gépek üzemeltetésére, karbantartására és felújítására fordítható - tette hozzá a kormánymegbízott.

- 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11BCM - Üzletmenet-folytonosság menedzsment képzés Az intenzív, workshop jellegű program célja, hogy a résztvevők képessé váljanak egy ISO 22301:2019 alapú üzletmenet-folytonossági irányítási rendszer (BCMS) tervezésére, bevezetésére és fenntartására.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Az ördög Pradát visel: mit tanulhat a HR a popkultúra legtoxikusabb főnökétől?