kapubanner for mobile

220 új munkahelyet teremt Veszprémben a Continental

Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokat

Közel háromezer négyzetméterrel, összesen 3,8 milliárd forintos beruházással bővíti veszprémi gyárát a Continental Teves Magyarország Kft., az autóalkatrész gyártással foglalkozó cég a projekthez uniós pályázaton 889 millió forintot nyert.

A fejlesztésnek köszönhetően bővül a gyártóterület és az irodarész, 12 új gyártósort telepítenek - mondta Kai-Uwe Walther ügyvezető igazgató az alapkőletételi ünnepségen. Hozzátette: a vállalat a bővítéssel 220 új munkahelyet teremt. Mérföldkőnek nevezte a gyár bővítését, amely a cég 18 éves történetében új fejezetet nyit. A Continental tervei szerint a beruházással 75 százalékos növekedést érnek el a termelésben, amelynek eredményeképpen a legyártott alkatrészek száma 2013-ra 40 millió darabra nő.

Pápai Tamás, a cég korábbi ügyvezetője azt mondta: 2011-ben a gazdasági nehézségek ellenére elkezdődhet az építkezés Veszprémben, az új gyárépületet várhatóan egy év múlva adják át.

A gyár alapkőletételén elhangzott, hogy két különböző uniós pályázatnak köszönhetően a Continental új termékeket gyárt majd Veszprémben, amellyel a Pannon Egyetemen végzett fejlesztőmérököknek is munkalehetőséget teremtenek. A veszprémi kutató-fejlesztő központban jelenleg 260 fejlesztőmérnök dolgozik az elektronikus vezérlésű fékrendszerek kifejlesztésén, az új projekt a következő három év során további 58 fejlesztőmérnök foglalkoztatását teszi lehetővé.

A cég Magyarországon hat vállalatában több mint hatezer főt foglalkoztat, a cégcsoport 2010-es évi 26 milliárd eurós árbevételével a világ vezető autóipari beszállítói közé tartozik. A jelenleg 1170 embert foglalkoztató veszprémi cég tavalyi árbevétele meghaladta a 60 milliárd forintot.

  • 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.11BCM - Üzletmenet-folytonosság menedzsment képzés Az intenzív, workshop jellegű program célja, hogy a résztvevők képessé váljanak egy ISO 22301:2019 alapú üzletmenet-folytonossági irányítási rendszer (BCMS) tervezésére, bevezetésére és fenntartására.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek