EBH: a romákat éri a legtöbb diszkrimináció Budapesten
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatA romákat éri a legtöbb diszkrimináció Budapesten az Egyenlő Bánásmód Hatósághoz (EBH) érkezett jelzések, panaszok szerint, de az anyaság és az életkor miatt is gyakori a hátrányos megkülönböztetés. A hatóság referensi hálózata már valamennyi megyében elérhető.
Az EBH képviselői kedden, budapesti sajtótájékoztatón ismertették az Európai Unió által finanszírozott, két éve indult és 2013-ig tartó Társadalmi Megújulás Operatív Program (TÁMOP) társadalmi szemléletváltást célzó projektjeit, ezek között a folyamatban lévő kutatásokat és képzéseket.
A hatóság szerint a romákkal szembeni diszkrimináció az iskolai szegregációban és a munka világában érzékelhető a leginkább, bár utóbbit nehezebb tetten érni, mert gyakran a kiválasztási eljárásig sem jutnak el a kisebbséghez tartozók.
Csókás Erna budapesti referens a fővárosi adatokat ismertetve elmondta: a panaszosok 30 százaléka a nemzeti vagy etnikai származása miatti megkülönböztetés miatt fordult a hatósághoz, de sokan jelentkeztek anyasággal, terhességgel, életkorral, politikai véleménnyel, fogyatékossággal vagy egészségi állapottal kapcsolatos diszkrimináció miatt is.
A sajtótájékoztatón felszólalt egy kismama, akit elmondása szerint a volt munkáltatója azt követően kezdett el zaklatni, hogy ő a várandósságát bejelentette. A kiszolgáltatott helyzetben lévő nő a hatósági eljárásban az általa felvett telefonbeszélgetésekkel tudta bizonyítani a vele szembeni durva eljárást.
Az EBH kártérítést ugyan nem ítélhet meg a hozzá panasszal fordulók javára, ám a sérelmet szenvedett emberek "mentális" elégtételt kaphatnak, míg a jogsértést elkövetőket akár 6 millió forintos pénzbírsággal is sújthatja a hatóság.
Az MTI kérdésére az EBH munkatársai azt közölték, élnek a pénzbírság eszközével, eddig a legnagyobb büntetést - 5 millió forintot - egy bankkal szemben szabták ki egy szolgáltatás igénybevételének a megtagadása miatt. Tájékoztatásuk szerint a napokban zártak le egy olyan ügyet, amelyben szexuális zaklatás miatt egymillió forint volt a kiszabott bírság.
Pánczél Márta projektvezető azt közölte, hogy a 2009-ben indult, mintegy 911 millió forintos uniós támogatással futó programban eddig mintegy 3.500 embert értek el. Elmondta, referensi hálózatukat megyei szintűvé fejlesztették, hogy az ország minél több helyén elérhetőek legyenek, és havonta már kistérségi rendezvényeket is tartanak.
Közlése szerint a 2005-től működő közigazgatási szerv feladata a diszkriminációs jelenségek hatósági eszközökkel való visszaszorítása. A projektvezető jelezte, munkatársaik tudják, és az eljárások során szembesülnek is azzal, hogy egy társadalmi problémát önmagában, azt a jog eszközeivel kezelve nem lehet megoldani. Mint mondta, ezért dolgoztak ki programot, amelyben egyebek mellett "társadalmi érzékenyítésre" is vállalkoztak.

- 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11BCM - Üzletmenet-folytonosság menedzsment képzés Az intenzív, workshop jellegű program célja, hogy a résztvevők képessé váljanak egy ISO 22301:2019 alapú üzletmenet-folytonossági irányítási rendszer (BCMS) tervezésére, bevezetésére és fenntartására.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Az ördög Pradát visel: mit tanulhat a HR a popkultúra legtoxikusabb főnökétől?