HÖOK: a keretszámok miatt senki sem lesz jogász helyett mérnök
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatA Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája (HÖOK) szerint nem látszik, hogy a keretszámokat átgondolt módon, a különböző kutatások eredményeit figyelembe véve, szakmai alapon határozták meg - adja hírül az MTI.
A HÖOK közleményében azt kérte, amennyiben készültek olyan háttéranyagok, elemzések, demográfiai kimutatások, amelyek alátámasztják a keretszámok megalapozottságát, azokat az oktatási államtitkárság mielőbb hozza nyilvánosságra. A közzétett keretek megtartása véleményük szerint egyes szakokon kimagasló túljelentkezést okoz, míg más szakokon állami ösztöndíjas helyek maradnak majd betöltetlenek. Reális esélyét látják annak, hogy az átalakuló finanszírozási körülmények veszélyeztetik a tudományos műhelyként létező tanszékek struktúráját, ezáltal pedig a hazai értelmiség képzésének szellemi alapját, továbbá a magyar tudományos élet fejlődését.
Súlyos problémának látják a jog- és igazgatástudományi, valamint a gazdaságtudományi képzési területre felvehető jelentkezők létszámkeretének durva csökkentését.
"Nem látjuk, hogy a kormány döntését milyen szempontok alapján hozta meg: azt biztosan állíthatjuk, hogy nem vette figyelembe a felsőoktatási intézményekben zajló diplomás pályakövetési felmérések eredményeit, sem a munkaerőpiac visszajelzéseit, hiszen ezek jól láthatóan kimutatják, hogy az e területen végzettek elhelyezkedési esélyei kimagaslóak az átlaghoz képest" - fejtették ki. Nem látják a megoldását annak a problémának sem, hogy amennyiben a keretet meghaladó létszámú felvételiző éri el a maximum ponthatárt (az előző évek felvételi ponthatárai jellemzően e szakokon voltak a legmagasabbak) milyen módon rendezik felvételüket.
Felidézték, a HÖOK már számos alkalommal kijelentette, hogy több szempontból sem tartja jó megoldásnak a felsőoktatásba bekerülő, az állam által finanszírozott képzésben részesülő hallgatók létszámának szűkítését. Véleményük szerint az állam által teljes ösztöndíjjal támogatott képzésekre felvehető létszám drasztikus csökkentését (csaknem 40 százalék) még a jelenlegi gazdasági körülmények figyelembe vétele mellett sem engedheti meg magának az ország.
Támogatták és jelenleg is támogatják azt a törekvést, hogy a műszaki és természettudományi képzési területen növeljék a felvehető hallgatók létszámát, miközben azt látják, hogy az állami ösztöndíjas keretek e területeken is csökkennek. Szintén értetlenül állnak a felsőfokú szakképzések drasztikus (65 százalék) szűkítése előtt is - olvasható közleményben.
Kitértek arra is, hogy a magyar felsőoktatásba jelentkezők jelentős hányada a bölcsészettudományi, a gazdaságtudományi, a társadalomtudományi valamint a jogi- és igazgatási képzési területek valamely szakára adja be jelentkezését.
Ezen a tendencián csak a közoktatás - kiemelten a középfokú oktatás átgondolt reformjával lehet, illetve lehetett volna változtatni, épp ezért fontos kimondani: a jelenleg kialakult helyzetért nem a most felsőoktatásba jelentkezők a hibásak. A keretek ésszerűtlen megváltoztatásával sem érhető el, hogy például az eddig jogász vagy történelem szakra felvételiző informatikára vagy mérnökképzésre jelentkezzen.
edupress.hu/MTI

- 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11BCM - Üzletmenet-folytonosság menedzsment képzés Az intenzív, workshop jellegű program célja, hogy a résztvevők képessé váljanak egy ISO 22301:2019 alapú üzletmenet-folytonossági irányítási rendszer (BCMS) tervezésére, bevezetésére és fenntartására.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Az ördög Pradát visel: mit tanulhat a HR a popkultúra legtoxikusabb főnökétől?