kapubanner for mobile

"Az államosítás a pedagógusok elbocsátásához vezet"

Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokat

A Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) alátámasztottnak látja azon félelmét, hogy a közoktatási rendszer államosítása megfelelő alapot teremt a szakszervezeti érdekegyeztetés kizárásához, az intézményvezetői gárda teljes lecseréléséhez és a pedagógusok elbocsátásához.

Az érdekvédelmi szervezet hétfői, MTI-hez eljuttatott közleményében felidézte, hogy 2011. december 12-én a megyei közgyűlések elnökeit és a megyei kormányhivatalok vezetőit levélben arra kérte, hogy az állami fenntartásba kerülő intézmények átvételi eljárásába, a munkáltatói jogokkal kapcsolatos egyeztetési folyamat kidolgozásába vonják be a PSZ illetékes megyei tisztségviselőit.

A szakszervezet 2012. január 20-án a Közoktatási Érdekegyeztető Tanács ülésén a közoktatásért felelős helyettes államtitkártól értesült arról, hogy valamennyi átvett közoktatási intézmény esetében kiírták a nyilvános pályázatot a vezetői feladatok ellátására. "Ezért tényként lehet megállapítani, hogy a kormány és szervei ismét figyelmen kívül hagyták a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi törvénynek a területi érdekegyeztetésre vonatkozó rendelkezéseit", figyelmen kívül hagyták továbbá a Pedagógusok Szakszervezetének kérését és kezdeményezéseit - közölték.

Kitértek arra is, hogy január 3-án megkeresték Réthelyi Miklós oktatásért is felelős minisztert, rámutatva arra, hogy tanév közben a vezetőváltás rendkívüli hátrányokkal járhat, veszélyeztetheti a tanév befejezését, a felvételi eljárások lebonyolítását, az állami vizsgák megszervezését, illetőleg az új tanév előkészítését.

A PSZ kezdeményezte, hogy az intézményvezetői megbízások visszavonásával, az új megbízások kiadásával kapcsolatos kérdésekben induljon egyeztetési eljárás az érdekvédelmi szervezettel. A megkeresésre az oktatásért felelős miniszter 2012. január 23-áig semmilyen választ nem adott - írták.

A tömörülés - mint kifejtették - alátámasztottnak látja abbéli félelmét, hogy a közoktatási rendszer államosítása megfelelő alapot teremt a szakszervezeti érdekegyeztetés kizárásához, az intézményvezetői gárda teljes lecseréléséhez és a pedagógusok elbocsátásához. A szakszervezete sajnálatosnak tartja, hogy a kormány folytatni kívánja az általa bevezetett és az alaptörvénnyel szentesített gyakorlatot, miszerint döntéseit mind központi, mind területi szinten az érdekképviseleti szervek véleményének megkérdezése nélkül, minden egyeztetést mellőzve hozza meg.

A Pedagógusok Szakszervezete elfogadhatatlannak tartja ezt a kormányzati magatartást, ezért követeli, hogy kezdődjenek meg a tárgyalások az érdekegyeztetés rendszerének újragondolására, újraszabályozására. A szakszervezet meggyőződése, hogy csak érdemi párbeszéddel lehet fenntartani a közoktatási intézményekben az alkotó munkához szükséges "munkabékét".
  • 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.11BCM - Üzletmenet-folytonosság menedzsment képzés Az intenzív, workshop jellegű program célja, hogy a résztvevők képessé váljanak egy ISO 22301:2019 alapú üzletmenet-folytonossági irányítási rendszer (BCMS) tervezésére, bevezetésére és fenntartására.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek