Állami cég lesz a negyedik mobilszolgáltató
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatA Magyar Posta Zrt.Magyar Villamos Művek Zrt.MFB Invest Zrt. konzorciuma lesz a negyedik mobilszolgáltató a magyar piacon, miután megnyerte a 900 megahertzes frekvenciasáv 5 megahertz szélességű egybefüggő "A"-blokk árverését - adja hírül a Magyar Nemzet.
Az árverésen további blokkokat is értékesítettek, ezeket a Magyar Telekom Nyrt., a Telenor Magyarország Zrt. és a Vodafone Magyarország Zrt. nyerte. A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) közleménye szerint a nyertesek a blokkokért összesen 43 milliárd 875 millió 590 ezer forint plusz áfa összeget ajánlottak.
Aranyosné Börcs Janka, az NMHH főigazgatója kedden Budapesten sajtótájékoztatón elmondta, az árverés sikeres volt, hiszen egyrészt magas áron keltek el a blokkok, másrészt pedig a verseny erősödik, mivel egy új szereplő léphet a piacra. Hozzátette, a hatóság úgy alakította ki frekvenciagazdálkodási politikáját, illetve az árverési feltételeket, hogy új piaci szereplő jelenhessen meg, s minél gyorsabban épüljön tovább a szélessávú mobilinternet-hálózat. Az árverési formát pedig részben azért választották, mert ez a legátláthatóbb a résztvevők számára, illetve , mert ez a leghatékonyabb eladási forma.
Kolláth Gábor főigazgató-helyettes elmondta, az új szolgáltatónak az év végre Budapesten belvárosi területet már le kell fednie saját hálózattal, s 2014 év végéig az összes 30 ezernél nagyobb települést is.
Az árverésre december elején időrendben a Telenor Magyarország Zrt., a Magyar Posta Zrt., a román RCS&RDS S.A., a Vodafone Magyarország Zrt., a Magyar Telekom Nyrt., a vietnámi Viettel Group. adott be pályázatot. E cégek közül azonban csak a Magyar Telekom Nyrt., a Telenor Magyarország Zrt., a Vodafone Magyarország Zrt., valamint a Magyar Posta Zrt.-–Magyar Villamosművek Zrt.-–MFB Invest Zrt. konzorciumát vették nyilvántartásba, azaz ezek vehettek részt az árverésen.
A nyertes pályázók három évig nem értékesíthetik tovább a megnyert frekvencia használati jogát, és beruházási kötelezettségeik is vannak. Ugyanakkor a konzorcium tagjai eladhatják piaci részesedésüket más befektetőknek.
Magyar Nemzet/MTI

- 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11BCM - Üzletmenet-folytonosság menedzsment képzés Az intenzív, workshop jellegű program célja, hogy a résztvevők képessé váljanak egy ISO 22301:2019 alapú üzletmenet-folytonossági irányítási rendszer (BCMS) tervezésére, bevezetésére és fenntartására.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Az ördög Pradát visel: mit tanulhat a HR a popkultúra legtoxikusabb főnökétől?