kapubanner for mobile
Megjelent: 9 éve

Teljes bér a kismamáknak - a Vodafone kiegészíti az állami juttatáscsomagot

A Vodafone Csoport 30 nemzetközi leányvállalatánál – köztük Magyarországon is – olyan egyedülálló juttatási rendszert vezet be, amellyel a kismamák az adott országokban előírtnál lényegesen jobb feltételekkel mehetnek el szülési szabadságra, illetve térhetnek vissza a munkába. A mai napon bevezetésre kerülő új rendszerben a Vodafone Csoport minden női dolgozója teljes fizetés mellett legalább 16 hetes szülési szabadságot vehet igénybe, és aki fél éven belül ismét munkába áll, a visszatérést követő első 6 hónapban lehetősége nyílik mindössze heti 30 órában dolgozni, szintén teljes munkabérért.

A KPMG elemzése szerint egy hasonló juttatáscsomag általános bevezetése akár évi 19 milliárd dollárral járulhat hozzá a gazdaság teljesítményéhez, és segítségével világszerte 608 millió plusz napot tölthetnek gyermekeikkel az édesanyák.

„A kötelezően alkalmazandó anyasági minimum juttatáscsomagunk évente több mint ezer női munkavállalónknak nyújt majd segítséget azokban az országokban is, ahol hivatalosan nem, vagy csak korlátozottan biztosítanak hasonló juttatásokat.” – mondta Vittorio Colao, a Vodafone Csoport vezérigazgatója. „Összességében a munkatársaink 35 százaléka hölgy, azonban a vezetői csapatunkban csupán 21 százalékban vannak jelen nők. Bízunk abban, hogy a felajánlás hozzájárul ahhoz is, hogy ez az arány jelentősen növekedjen. Hisszük, hogy az édesanyák támogatása hosszú távon erősebb kötődést és egészségesebb cégkultúrát eredményez, ami egyben garanciát is jelent a szolgáltatások színvonalának folyamatos növekedésére.”

A nemzetközi szinten is egyedülálló felajánlás előnyösen érinti a Vodafone Magyarország női dolgozóit is. A hazai jogszabályok alapján a magyar kismamák az újszülött 6 hónapos koráig korábbi fizetésük 70 százalékát kapják terhességi-gyermekágyi segélyként. A Vodafone Magyarország a jövőben az első 16 héten át kiegészíti ezt a juttatást, így az édesanyák 4 hónapig a teljes fizetésükre számíthatnak. A munkába való visszatérés támogatása szintén kiemelkedőnek számít a hazai munkaerő piacon. A jövőben ugyanis azok a Vodafone-nál dolgozó kismamák, akik a szülést követő 6 hónapon belül ismét munkába állnak, visszatérésük után fél éven keresztül részmunkaidőben, heti 30 órában dolgozhatnak, ugyanakkor mindvégig kézhez kapják teljes munkabérüket.

„Sok tehetséges nő fordít hátat a munka világának, amikor választani kényszerül, hogy gyermekét gondozza, vagy karriert építsen. Felelősen gondolkozó nagyvállalatként szeretnénk megőrizni azt a felbecsülhetetlen értékű tudást és tapasztalatot, amellyel női munkatársaink rendelkeznek, így minden erőnkkel arra törekszünk, hogy a nálunk dolgozó édesanyáknak ne kelljen szembe nézniük egy ilyen nehéz döntéssel.” - mondta Gothárdi Ibolya, a Vodafone Magyarország HR vezérigazgató-helyettese.

A Vodafone Csoport megbízásából átfogó elemzés készült az anyasági juttatáscsomag bevezetésének várható hatásairól. A ma nyilvánosságra hozott adatok szerint a multinacionális vállalatok akár évi 19 milliárd dollárt is megtakaríthatnak egy hasonló programmal, ugyanis évi 28 milliárd dollár pluszköltséget jelentene, ha a kötelező minimum helyett 16 heti szülési szabadságot ajánlanának fel teljes fizetés mellett; ezzel szemben a szülés után távozó nők pótlásához szükséges toborzási és képzési költség évi 47 milliárd dollárra rúg.

A családok szemszögéből vizsgálva is hasonló következtetésre juthatunk: összesen 14 milliárd dollárt takaríthatnak meg a kismamák, ha szülési szabadságuk leteltével hat hónapon át heti négy napnak megfelelő munkaidőben dolgozhatnak teljes bér ellenében. Ezt a plusz összeget kellene ugyanis gyermekük gondozására, felügyeletének megoldására költeniük, mialatt teljes munkaidőben dolgoznak. Még ennél is meggyőzőbb azonban az a tény, hogy a négynapos munkahét bevezetésével az édesanyák világszinten összesen 608 millió plusz napot tölthetnek gyermekükkel.

A HR portál megkérdezte Gothárdi Ibolyaát a cég HR vezérigazgató-helyettesét, hogy miért döntött úgy a Vodafone, hogy bevezeti, milyen előnyeit látja?

Az új rendszer bevezetése nem csupán a vállalatra, de a munkavállalókra, illetve az ügyfelekre nézve is komoly előnyökkel jár. Ha a kismamák számára megkönnyítjük a visszatérést, képessé válunk megőrizni esetenként sok évnyi/évtizednyi munkatapasztalatot, vállalatismeretet, lojalitást. A dolgozó, aki érzi a gondoskodást, törődést, jóval hatékonyabban végzi munkáját, ez pedig hatással van a vállalat által nyújtott szolgáltatások színvonalára is. A felelős, emberséges gondolkodásmód mellett tehát a gazdasági érdekek is azt diktálják, hogy minden lehetséges eszközzel igyekezzünk megkönnyíteni munkatársaink életét.

Milyen formában kapják ezt a juttatást?

Kétféle támogatást nyújt a Vodafone. A babavárási támogatást a bejelentéstől számítva minden kismama megkapja illetve a részmunkaidőben visszatérő kismamák bérpótlékára azon kismamák is jogosultak, akik már szültek de az általunk jelzett időszakban visszatérnek aktív állományba. Mindkét juttatás készpénzben kerül kifizetésre a hatályos adózási szabályok figyelembe vételével.

Mikor lép életbe a juttatáscsomag, kik lehetnek az első kismamák, akik részesülnek belőle?

A Vodafone Magyarország dolgozóinak a bejelentés napjától jár a támogatás. A részmunkaidőben visszatérő kismamák bérpótlékára azon kismamák is jogosultak, akik már szültek, de a bejelentés napját követően térnek vissza aktív állományba.
  • 2024.05.14Mesterséges intelligencia használata a marketing munkában Képzésünk célja, hogy bemutassuk 2024-ben mi mindenre képes a mesterséges intelligencia, használata mennyire meg tudja könnyíteni a marketing szakemberek - vagy erre a pályára készülők - munkáját. A képzés során a résztvevő megtanulja, hogy milyen kiaknázatlan lehetőségek rejlenek a mesterséges intelligenciában. Ezen túl megtanulja, hogy a különböző AI eszközöket milyen stratégiai kombinációban érdemes használni a lehető legnagyobb hatékonyság elérése érdekében. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.16Atipikus foglalkoztatási formák – Dr. Bankó Zoltán Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Minden ötödik magyarországi német vállalat leépítést fontolgat idén

A Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara (DUIHK) tagvállalatai javulásra számítanak üzleti helyzetük tekintetében, és nem számítanak a... Teljes cikk

Ezermilliárd forint feletti forgalmat realizált tavaly a SPAR

A vállalatnál az elmúlt évben több mint 1500 munkatárs részesült szakoktatásban. Teljes cikk

Jön a hatnapos munkahét, de csak a felsővezetőknek

A Samsung Group hatnapos munkahetet vezet be a vezetők számára Koreában. Az értesülések szerint ez a sürgősségi intézkedésnek titulált... Teljes cikk