kapubanner for mobile
Megjelent: 8 éve

Több mint száz kórházi dolgozót nem fizettek ki

A Péterfy Sándor utcai Kórház és Baleseti Központ több osztályán dolgozó nem kapta meg az októberi fizetését, értesült az Index.

images

Több mint száz kórházi dolgozó járt így. A kifizetés elmaradása a részmunkaidőben és félállásban dolgozókat érinti: ápolókat, nővéreket, betegszállítókat, adminisztrátorokat - írja a portál.

Már három hete késik a fizetés, amit nem hivatalosan azzal magyaráz a kórház a dolgozói felé, hogy az Államkincstárban átálltak a KÉR-rendszerre, emiatt keletkezett valami olyan adminisztratív zavar, amiért nem tudnak utalni.

Az Index államkincstári forrása azonban cáfolta ezt. A Péterfy egyik dolgozója azt állította az Indexnek, hogy azért késnek a bérek, mert a kórház akut pénzhiánnyal küszködik.

A kifizetetlen alkalmazottak azt állítják, ha nem kapják meg december 1-ig a bérüket, akkor nem mennek be dolgozni.


Index
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.14Mesterséges intelligencia használata a marketing munkában Képzésünk célja, hogy bemutassuk 2024-ben mi mindenre képes a mesterséges intelligencia, használata mennyire meg tudja könnyíteni a marketing szakemberek - vagy erre a pályára készülők - munkáját. A képzés során a résztvevő megtanulja, hogy milyen kiaknázatlan lehetőségek rejlenek a mesterséges intelligenciában. Ezen túl megtanulja, hogy a különböző AI eszközöket milyen stratégiai kombinációban érdemes használni a lehető legnagyobb hatékonyság elérése érdekében. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
A magyarok 83 százaléka rossznak látja az ország gazdaság helyzetét

A felmérés szerint a magyarok 20%-a aggódik a munkanélküliség miatt. Teljes cikk

Az automatizálás és az AI terén is lemaradásban vannak a magyar cégek a nemzetközi átlagtól

A felmérés szerint a cégek 62 százaléka tervez foglalkozni a mesterséges intelligenciával a közeljövőben. Teljes cikk

Több ezer bölcsődei férőhely építése zajlik jelenleg is az országban

Magyarország kormánya a nemzetet a családokon keresztül látja, és büszke arra, hogy ma már több mint 30 támogatási forma és intézkedés segíti a... Teljes cikk