kapubanner for mobile
Megjelent: 19 éve

Hankook - Már csak a nyoma maradt

Szlovákia mellett döntött szerdán több autóipari cég után a Hankook gumiabroncsgyár is. Mint arról korábbi cikkünkben beszámoltunk, a dél-koreaiak az 1500 munkahelyet teremtő, 500 milliós beruházás kapcsán Magyarország, Lengyelország és Szlovákia között döntöttek.

Szlovákiában, Léván építi meg 500 millió eurós gyárát a Hankook gumiabroncsgyár. A dél-koreai cég hosszas előzetes tárgyalásai után azért döntött Szlovákia mellett, mert az Magyarországtól és Lengyelországtól eltérően rendkívül jó gazdasági környezetet biztosít a betelepülő gyáraknak. A Pozsonytól 130 kilométerre, keletre épülő gyárban 1500-an kapnak majd munkát, ami rendkívül jó munkalehetőség a helyi lakosság számára a magas munkanélküliségi ráta ismeretében.

Mint arról korábbi cikkünkben beszámoltunk, a dél-koreai cég vezetősége már a megelőző tárgyalásokon kijelentette, hogy amellett az ország mellett fognak dönteni, mely a legtöbb kedvezményt adja. Bár Tóth Judit a GKM (Gazdasági és Közlekedési Minisztérium) szóvivője a Népszabadság számára elmondta, hogy a külföldi tőkebeáramlás ösztönzésére jelenleg is folynak tárgyalások nemzetközi nagyvállalatokkal, az azonban -a GKM álláspontjától függetlenül- tény, hogy a Hankook szlovákiai letelepedésével ismételten elszalasztottunk egy kedvező lehetőséget.
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.16Atipikus foglalkoztatási formák – Dr. Bankó Zoltán Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Minden ötödik magyarországi német vállalat leépítést fontolgat idén

A Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara (DUIHK) tagvállalatai javulásra számítanak üzleti helyzetük tekintetében, és nem számítanak a... Teljes cikk

Ezermilliárd forint feletti forgalmat realizált tavaly a SPAR

A vállalatnál az elmúlt évben több mint 1500 munkatárs részesült szakoktatásban. Teljes cikk

Jön a hatnapos munkahét, de csak a felsővezetőknek

A Samsung Group hatnapos munkahetet vezet be a vezetők számára Koreában. Az értesülések szerint ez a sürgősségi intézkedésnek titulált... Teljes cikk