kapubanner for mobile
Megjelent: 12 éve

Lélekölő munka: gyomorforgató tartalmak kiszűrése

Az internetre feltöltött gyomorforgató tartalmak kiszűrése lelkileg nagyon megviseli az embert. A Google tartalmi tisztaságáért felelős cég egyik korábbi munkatársa szerint mindössze kilenc hónap alatt tönkretette az idegeit a lélekölő robotmunka –- írja a BuzzFeedre hivatkozva az Origo.

Gyerekpornós videókat, öngyilkosságok felvételeit és hasonló extrém tartalmakat kell nézniük nap mint nap a Google szolgáltatásait az illegális videóktól és fotóktól megtisztító szerződéses partnereknek.

A lap beszámolója szerint a keresőoldal tartalmi tisztaságáért felelős cég egyik korábbi munkatársának azután mondtak fel, hogy a hozzá küldött pszichológus tesztjén, a Rorschach-teszthez hasonló ábrákon gyerekével közösülő apákat vízionált.

Az amerikai hírportálnak jogsértő tartalmak monitorozását végző több szervezet munkatársai is úgy nyilatkoztak, hogy aki éveken át napi nyolc órában ocsmány tartalmakat néz, az teljesen érzéketlenné válik, elmegy az életkedve. Ráadásul többen megerősítették, hogy a gyomorforgató tartalmak kiszűrésével foglalkozó kollégákat nem becsülik meg.

Itthon is van hasonló munkakör. Németh Gábor, a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság által működtetett, a káros jogsértő tartalmak bejelentésére szolgáló Internet Hotline vezetője a portálnak elmondta, két munkatársa a csoport tavaly szeptemberi indulása óta megfelelően helytáll. - Már az álláshirdetésben jeleztük, hogy lelki teherbíró képesség szükséges a munka elvégzéséhez, illetve állásinterjún is mutattunk olyan képeket, amelyeket látva többen azt mondták, hogy inkább nem szeretnék ezt csinálni - mondta Németh.

A dolgozóknak félévente kötelező eljárniuk pszichológushoz, de a felettesek is javasolhatják, hogy forduljanak szakemberhez, ha úgy látják, szükség van rá.

Origo.hu
  • 2024.05.14Mesterséges intelligencia használata a marketing munkában Képzésünk célja, hogy bemutassuk 2024-ben mi mindenre képes a mesterséges intelligencia, használata mennyire meg tudja könnyíteni a marketing szakemberek - vagy erre a pályára készülők - munkáját. A képzés során a résztvevő megtanulja, hogy milyen kiaknázatlan lehetőségek rejlenek a mesterséges intelligenciában. Ezen túl megtanulja, hogy a különböző AI eszközöket milyen stratégiai kombinációban érdemes használni a lehető legnagyobb hatékonyság elérése érdekében. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.16Atipikus foglalkoztatási formák – Dr. Bankó Zoltán Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Feketén foglalkoztattak egy 15 éves fiút, akinek mindkét kezét összepréselte egy gép

Vádat emelt a Kecskeméti Járási Ügyészség két férfi ellen, akik munkaszerződés és munkavédelmi oktatás nélkül foglalkoztattak egy 15 éves... Teljes cikk

Munkahelyi tréfa: benzint öntött a csikkjére és felgyújtotta kollégáját

A Tatabányai Járási Ügyészség súlyos testi sértés bűntette miatt nyújtott be vádiratot azzal a férfival szemben, aki tréfából meggyújtotta... Teljes cikk

35 milliót fizet az exférj volt feleségének a házasság alatt végzett házimunkáért

A háztartásban és a gyereknevelésben végzett munkát, melyet gyakran "láthatatlan munkaként" is emlegetnek, ritkán lehet pénzbeli fizetésre váltani.... Teljes cikk