kapubanner for mobile

Lepontozták a nyelvvizsgát

Az idei évtől kevesebb pont jár a nyelvvizsgáért, a hátrányos helyzetért, a gyermeknevelésért és a versenyeken elért eredményekért a felsőoktatási felvételi során. A pontszámítás rendszere ezen túl azonban szinte változatlan. A jelentkezési lapokat 2011. február 15-ig lehet beadni.

    Kevesebb diplomást akar az állam

    Kevesebb államilag támogatott hallgatót vehetnek fel alapszakra a felsőoktatási intézmények 2011-ben, mint a korábbi években. A pontszámítási rendszer is változik. A NEFMI október óta mulasztásos törvénysértést követ el, miután máig nem írta ki a 2013-as évre a felvételi követelményeket.

      Csak közalkalmazottakat képez az új egyetem

      Jövő év január 1-jén megalakul a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE), s ennek részeként működik tovább a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem, a Rendőrtiszti Főiskola és a Budapesti Corvinus Egyetem Közigazgatás-tudományi Kara.

        124 új szakra felvételizhetünk

        Megjelent felsőoktatási felvételi tájékoztató hivatalos kiegészítése. Ebben a változások, módosítások mellett 2011 szeptemberében induló új képzéseket is meghirdettek az intézmények. 13 alapképzési, 84 mesterképzési, valamint 27 felsőfokú szakképzési lehetőséggel bővült a kínálat.

          /oktatas.html
          További cikkek
          Szakképzés: kiemelt ösztöndíjat kaphat, aki sikeresen leteszi a szakmai vizsgáját

          A kormány intézkedéseinek köszönhetően rugalmasabbá, átjárhatóbbá és versenyképesebbé vált a szakképzés rendszere - mondta a Kulturális és... Teljes cikk

          Szlovákiában betiltják a mobiltelefonok használatát az általános iskolákban

          A szlovákiai általános iskolák alsó tagozatának első három évfolyamában teljesen, a felsőbb évfolyamokban pedig néhány kivétellel betiltják a... Teljes cikk

          A középiskolai felvételi jelentkezések április 8. és 10. között módosíthatók

          A középfokú felvételi eljárásban jövő hétfő és szerda között egy alkalommal módosíthatók a felvételi rendszerben korábban jelzett... Teljes cikk

          Április végéig lehet jelentkezni az MCC vezetőképző akadémiájára

          Április 30-ig várja a jelentkezőket ősszel induló egyéves intenzív képzésére a Mathias Corvinus Collegium (MCC) Vezetőképző Akadémiája -... Teljes cikk

          Sikeres az Iskolában az erdő program

          Hajdú-Bihar vármegyében a legnagyobb az érdeklődés az Agrárminisztérium által támogatott Iskolában az erdő elnevezésű program iránt, amelyre... Teljes cikk

          Hírek RSS-ben