kapubanner for mobile
Megjelent: 7 éve

Nem volt jogsértő, amikor kiteregetett az áfacsalásról

Megszüntette a nyomozást a Fővárosi Főügyészség Horváth András, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) egykori munkatársa ellen - írja közleményében a Horváthot képviselő Társaság a Szabadságjogokért. Az ügyészség döntése alapján nem valósult meg egyetlen bűncselekmény sem azok közül, amelyekkel a feljelentő NAV vádolta Horváthot.

Horváth András 2013-ban tett feljelentést hivatali visszaélés miatt az ügyészségen. Azt állította, hogy az adóhatóság szemet huny a kiemelt adózók áfacsalásai felett. A kár becslése szerint ezermilliárdnál is nagyobb összeget jelentett évente.

Horváth Andrást a NAV személyes adatokkal való visszaélés miatt jelentette fel, mert állítólag jogsértő módon kutakodott az adóhatóság nyilvántartásában, és így számos adótitkot tartalmazó adatot, iratot szerzett meg. Horváth András ezekre az adatokra és iratokra alapozta a rendszerszintű áfacsalásról szóló korrupciós bejelentését - írt az Inforádió.

A Nemzeti Nyomozó Iroda a NAV feljelentése nyomán 2017. január 19-én gyanúsítottként hallgatta ki Horváth Andrást. A nyomozás eredményeként a Fővárosi Ügyészség megszüntette az eljárást. A nyomozás megszüntetésének két okát jelölte meg az ügyészség.

Egyrészt a feljelentésben szereplő bűncselemények tényállási elemei hiányoznak, vagyis Horváth nem tett olyan dolgokat, amelyeket a büntetőjogi szabályok tiltanak.

Másrészt megállapította az ügyészség, hogy Horváth közérdekű bejelentést tett a megszerzett adatok alapján. A határozat kimondta továbbá, hogy a közérdekű bejelentőket védő törvény alapján ilyen esetben a bejelentő mentesül a büntetőjogi következmények alól még akkor is, ha megsérti a jogot.

"Nagy lépés, hogy az ügyészség végre figyelembe vette, hogy Horváth András a tiszta adózás és a közösség érdekében tette meg a bejelentését. Most már csak azt szeretnénk látni, hogy a közel 4 éve tett bejelentése hatására az általa feltárt visszaéléseknek sem marad el a jogi következménye" - nyilatkozta Koncsik Anita, a TASZ politikai szabadságjogok programjának munkatársa.


Inforádió
  • 2024.05.14Mesterséges intelligencia használata a marketing munkában Képzésünk célja, hogy bemutassuk 2024-ben mi mindenre képes a mesterséges intelligencia, használata mennyire meg tudja könnyíteni a marketing szakemberek - vagy erre a pályára készülők - munkáját. A képzés során a résztvevő megtanulja, hogy milyen kiaknázatlan lehetőségek rejlenek a mesterséges intelligenciában. Ezen túl megtanulja, hogy a különböző AI eszközöket milyen stratégiai kombinációban érdemes használni a lehető legnagyobb hatékonyság elérése érdekében. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.16Atipikus foglalkoztatási formák – Dr. Bankó Zoltán Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Várakozáson felül: 600 ezer forint az átlagkereset. Elindultak a bérek?

Minden elemzői várakozást felülmúltak a KSH által közzétett januári kereseti adatok. A bruttó átlagkereset 605.000 Ft, a rendszeres bruttó... Teljes cikk

A cégek 70 százaléka tervez bérfejlesztést a munkaerő megtartása érdekében

Optimistábbá váltak a magyar cégvezetők mind az ország, mind saját cégük kilátásait illetően a Niveus Consulting Group tanácsadó felmérése szerint. Teljes cikk

Mennyit keresnek a HR-esek?

Több szakterület béradatairól készített összeállítást a piacvezető munkaerő-közvetítő cég a közelmúltban. Most a HR szakmában, elsősorban... Teljes cikk