kapubanner for mobile
Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 5 éve

Emelkedik a gyed és a diplomás gyed összege, megjelenik a gyod

Január elsejétől emelkedik a gyermekgondozási díj (gyed) és a diplomás gyed összege, valamint megjelenik a gyermekek otthongondozási díja (gyod) is. Mindemellett januártól havi 40 ezer forintra emelkedik a kétgyermekesek családi adókedvezménye, a kedvezményt már azok is igénybe vehetik, ahol érkezik a második gyerek, a várandóság 91. napjától - írja az MTI.

A minimálbér emelkedésének köszönhetően a gyed maximális összege 2019-ben eléri a bruttó 208 600 forintot, míg a diplomás gyed az alapképzésben résztvevő hallgatóknál 104 300 forintra, a mesterképzésben résztvevők esetében 136 500 forintra emelkedik. A diplomás gyedet az érintettek már a gyermek kétéves koráig igénybe vehetik - tették hozzá.

A tartósan beteg gyermeküket otthon ápolók számára megjelenik a gyod, amelynek összege bruttó 100 ezer forint és a gyermek életkorától függetlenül folyósítható.

További változás, hogy 2019 márciusától a központi közigazgatásban dolgozó friss házasok öt nap, valamint a nagyszülők minden unoka születésénél öt-öt nap pótszabadságot kapnak, a gyerekek után járó pótszabadságok pedig a duplájára emelkednek. Eszerint a központi közigazgatásban egy gyerek után négy, két gyerek után nyolc, három gyerek után pedig tizennégy nap pótszabadság jár éves szinten. A központi közigazgatásban dolgozó édesapáknak járó apaszabadság öt nap helyett nyolc, ikergyermekek esetén hét nap helyett tíz napra emelkedik.

MTI
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.14Mesterséges intelligencia használata a marketing munkában Képzésünk célja, hogy bemutassuk 2024-ben mi mindenre képes a mesterséges intelligencia, használata mennyire meg tudja könnyíteni a marketing szakemberek - vagy erre a pályára készülők - munkáját. A képzés során a résztvevő megtanulja, hogy milyen kiaknázatlan lehetőségek rejlenek a mesterséges intelligenciában. Ezen túl megtanulja, hogy a különböző AI eszközöket milyen stratégiai kombinációban érdemes használni a lehető legnagyobb hatékonyság elérése érdekében. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Várakozáson felül: 600 ezer forint az átlagkereset. Elindultak a bérek?

Minden elemzői várakozást felülmúltak a KSH által közzétett januári kereseti adatok. A bruttó átlagkereset 605.000 Ft, a rendszeres bruttó... Teljes cikk

A cégek 70 százaléka tervez bérfejlesztést a munkaerő megtartása érdekében

Optimistábbá váltak a magyar cégvezetők mind az ország, mind saját cégük kilátásait illetően a Niveus Consulting Group tanácsadó felmérése szerint. Teljes cikk

Mennyit keresnek a HR-esek?

Több szakterület béradatairól készített összeállítást a piacvezető munkaerő-közvetítő cég a közelmúltban. Most a HR szakmában, elsősorban... Teljes cikk