kapubanner for mobile
Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 5 éve

70 országból vesznek részt a Stipendium Hungaricum ösztöndíjprogramban

Mintegy hetven ország diákjai vesznek rész a 2013-ban elindított Stipendium Hungaricum kiválósági ösztöndíjprogramban, amelynek keretében külföldi hallgatók magyar egyetemeken tanulhatnak - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának nemzetközi ügyekért felelős államtitkára szerdán az M1 aktuális csatornán.

Pacsay-Tommasich Orsolya azt mondta, az ösztöndíjprogram célja elsősorban az, hogy a főleg fejlődő országokból érkező diákok olyan képzést kapjanak, amellyel saját országuk fejlődését tudják segíteni.

A program emellett a magyar felsőoktatás versenyképességét és az együttműködő országokkal való kapcsolatok javítását is szolgálja - tette hozzá. Ismertette, az országokkal államközi szerződéseket kötnek, amelyekben kvótákat határoznak meg. Ezután jelentkezhetnek a diákok a magyar egyetemekre.

Pacsay-Tommasich Orsolya a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában arról is beszélt, hogy az ösztöndíjprogramban 28 magyar egyetem vesz részt. A legtöbb külföldi diák valamely mérnökképzésre - például agrármérnök, mérnök-informatikus - és orvosképzésre jelentkezik.

MTI
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.14Mesterséges intelligencia használata a marketing munkában Képzésünk célja, hogy bemutassuk 2024-ben mi mindenre képes a mesterséges intelligencia, használata mennyire meg tudja könnyíteni a marketing szakemberek - vagy erre a pályára készülők - munkáját. A képzés során a résztvevő megtanulja, hogy milyen kiaknázatlan lehetőségek rejlenek a mesterséges intelligenciában. Ezen túl megtanulja, hogy a különböző AI eszközöket milyen stratégiai kombinációban érdemes használni a lehető legnagyobb hatékonyság elérése érdekében. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Bódis László: a doktori képzés kulcsfontosságú az innovációban

Magyarország akkor képes egyre jobban teljesíteni az innováció területén, ha kiemelt figyelmet kell fordít a doktori képzésben résztvevő... Teljes cikk

Tízből hat fiatal döntött a szakképzés mellett

A legtöbben idén is a technikumokat választották az általános iskola nyolcadik osztályának elvégzését követően, tízből hat fiatal döntött a... Teljes cikk

A BMW autógyár miatt nőtt az érdeklődés a járműmérnöki képzés iránt Debrecenben

Amióta a BMW bejelentette, hogy Debrecenben építi fel legújabb autógyárát, ugrásszerűen nőtt az érdeklődés a Debreceni Egyetem (DE) műszaki... Teljes cikk