kapubanner for mobile
Megjelent: 7 éve

A keresetek növekedése és a munkaerőpiac volt a gazdaság motorja

A keresetek növekedése és a munkaerőpiac támogatja a magyar gazdaság 2017-es növekedését. A Gyorsulási Irányadó (GYIA) alapján a konjunktúra tovább élénkülhet - írja a vg.

images

Az év utolsó hónapjában felpörgött a gazdasági növekedés a Világgazdaság mutatószáma szerint. A Gyorsulási Irányadó (GYIA) alapján a konjunktúra tovább élénkülhet.

Az idei év egészét már szinte biztos, hogy 2-2,3 százalék közötti gazdasági növekedéssel zárjuk, a jövő évi GDP-prognózisok pedig folyamatosan javulnak. Mostanra 2017-re 3 százalék alatti előrejelzés már alig van, egyre több banki elemző és gazdaságkutató 4 százalékhoz teszi közelebb a prognózisát - írja a vg.

Az ideinél magasabb növekedést támogatja a fokozódó munkaerőhiány és a minimálbér nagymértékű növelése miatti erős belső kereslet, a lakáspiaci boom, a kormányzati élénkítés, valamint az EU-források gyorsuló lehívása. Ugyanakkor nem feledkezhetünk meg a kockázatokról sem, hiszen kis, nyitott gazdaságként az eurózóna szerény növekedése, a kínai gazdaság esetleges lassulása vagy az autógyártásnak egyre inkább kitett hazai ipari termelés mind érzékenyen érintheti a hazai konjunktúrát.

vg
  • 2024.05.14Mesterséges intelligencia használata a marketing munkában Képzésünk célja, hogy bemutassuk 2024-ben mi mindenre képes a mesterséges intelligencia, használata mennyire meg tudja könnyíteni a marketing szakemberek - vagy erre a pályára készülők - munkáját. A képzés során a résztvevő megtanulja, hogy milyen kiaknázatlan lehetőségek rejlenek a mesterséges intelligenciában. Ezen túl megtanulja, hogy a különböző AI eszközöket milyen stratégiai kombinációban érdemes használni a lehető legnagyobb hatékonyság elérése érdekében. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.16Atipikus foglalkoztatási formák – Dr. Bankó Zoltán Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Legyen naprakész a társadalombiztosítási jogokkal és kötelezettségekkel!

Ismerje meg a BNO kód jelentőségét az egészségügyi diagnózisok és adókedvezmények szempontjából. Használja ki a betegszabadság kalkulátor... Teljes cikk

A közszolgálati jogviszony szabályai: illetmények, szabadságok, felmentési idő nagyító alatt

A közszolgálati tisztségviselők életében az illetményalap és a szabadságrendszere kiemelt jelentőséggel bír. A 2024-es minimálbér-emelkedés... Teljes cikk

Foglalkoztatottság, nyugdíj, keresetek - jobban teljesítünk, mint 20 éve?

Lemaradunk a visegrádi országoktól, vagy épp az élre törünk? Tényleg megelőzött minket Románia? Május 1-én uniós csatlakozásunk 20.... Teljes cikk