kapubanner for mobile
Megjelent: 8 éve

Harangszóig vehetünk halat szentestére?

Felmelegíti a kormány a vasárnapi zárva tartás történetét. Előírhatják, hogy csak déli 12 óráig lehetnek nyitva a boltok december 24-én, ami nem fogja megkönnyíteni az áruházak dolgát. Napokon belül a parlament elé kerülhet a kiskereskedelmi dolgozók hét végi foglalkoztatásáról szóló törvénytervezet - írja a Magyar Idők.

images

Nem valószínű, hogy idén munkaszüneti nappá nyilvánítják december 24-ét, ám azt előírhatják, hogy csak déli 12 óráig lehetnek nyitva a boltok - írja a Magyar Idők. A lap értesülési szerint egyelőre maradhat munkanap a szenteste napja.

Főként vidéken okoz gondot, hogy ezen a napon az árufeltöltőknek még a zárás után is vannak teendőik, ezért későn érnek haza. Ezt szóvá is tették, mire volt olyan áruházlánc, amely mindenkit elengedett záráskor. Ugyanakkor a kereskedelmi cégek és szakmai szövetségük felhívja a figyelmet arra, hogy 24-én még nagyon sokan vásárolnak, például a halat ilyenkor szokták megvenni.

A napilap úgy értesült hogy a jövő héten napirendre kerülhet a bolti dolgozók munkavégzésének szabályozásáról szóló jogszabály-javaslat. Eszerint legalább két teljes szabad hétvége járna nekik minden hónapban és maximum nyolcórás munkára lehetne beosztani őket vasárnap.

napi.hu
  • 2024.05.14Mesterséges intelligencia használata a marketing munkában Képzésünk célja, hogy bemutassuk 2024-ben mi mindenre képes a mesterséges intelligencia, használata mennyire meg tudja könnyíteni a marketing szakemberek - vagy erre a pályára készülők - munkáját. A képzés során a résztvevő megtanulja, hogy milyen kiaknázatlan lehetőségek rejlenek a mesterséges intelligenciában. Ezen túl megtanulja, hogy a különböző AI eszközöket milyen stratégiai kombinációban érdemes használni a lehető legnagyobb hatékonyság elérése érdekében. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.16Atipikus foglalkoztatási formák – Dr. Bankó Zoltán Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Álláshirdetések alapján kezdett vizsgálódni a NAV

Az adóhatóság több munkaadónál is talált be nem jelentett dolgozókat. Teljes cikk

Hamarosan elindul az első, személyzet nélkül is működő magyar bolt

A tervek szerint már idén nyáron elindulnak az első távfelügyelt boltok Magyarországon. A technológia révén a hagyományos üzletek átalakítást... Teljes cikk

Jövő Mobilitása Szövetség: sok vállalkozásnak megéri pályázni az elektromosautó-támogatásra

A szövetség szerint a cégeknek a viszonylag olcsó és minél nagyobb akkumulátoros autók választása lehet előnyös. Teljes cikk