Munkahelyi zaklatás miatt távozik a szlovén kulturális miniszter
Marjan Sarec szlovén kormányfő elfogadta Dejan Presicek kulturális miniszter lemondását, aki munkahelyi zaklatás és hivatali visszaélés miatt távozott a tárca éléről - írja az MTI.
Egy háromgyermekes apáról van szó, akinek a felesége daganatos beteg. A minisztérium dolgozói szerint a férfit folyamatosan megalázta a miniszter, legközelebbi munkatársai is követték példáját. Sajtóhírek szerint a futárnak a miniszter és családtagjai privát ügyeit kellett intéznie, eközben zaklatták, megalázták és fenyegették.
Presicek tavaly szeptemberben lett miniszter. Sokan azonban felrótták neki, hogy csak azután lépett be a szociáldemokrata pártba (SD), miután megválasztották a kulturális tárca élére. A miniszter korábban a ljubljanai zene- és balettművészeti konzervatóriumnak volt az igazgatója. Előző munkahelyén is több panasz érkezett rá.
Bár a miniszter mindvégig tagadta a vádakat, és a szociáldemokraták is kiálltak mellette, a kormányfőre bízták a döntést, hogy végül elfogadja-e a tárcavezető lemondását, aki a nyilvánosság nyomására hozta meg döntését. Az ötpárti, kisebbségi kormánykoalíció második legerősebb pártja a SD, amelynek három minisztere van a kabinetben.
A Vecer című napilap hétfőn azt írta, a Presicek-botrány néhány dologra felhívta a figyelmet: a 160 embert alkalmazó minisztériumban 74 bejelentést tettek zaklatásról, ami borzasztó képet fest a szlovén közszférában uralkodó viszonyokról.
MTI
- 2024.05.14Mesterséges intelligencia használata a marketing munkában Képzésünk célja, hogy bemutassuk 2024-ben mi mindenre képes a mesterséges intelligencia, használata mennyire meg tudja könnyíteni a marketing szakemberek - vagy erre a pályára készülők - munkáját. A képzés során a résztvevő megtanulja, hogy milyen kiaknázatlan lehetőségek rejlenek a mesterséges intelligenciában. Ezen túl megtanulja, hogy a különböző AI eszközöket milyen stratégiai kombinációban érdemes használni a lehető legnagyobb hatékonyság elérése érdekében. Részletek Jegyek
- 2024.05.16Atipikus foglalkoztatási formák – Dr. Bankó Zoltán Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni Részletek Jegyek
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
2023-ban az Európai Unióban (EU) a foglalkoztatottak 7,1%-a túlórázott, vagyis dolgozott az átlagos heti 40 óránál többet a főállású dolgozók... Teljes cikk
Hatnapos vakációra mennek szerdától a romániai közalkalmazottak, mivel a bukaresti kormány pihenőnappal kötötte össze a május elsejei munkaszüneti... Teljes cikk
A brit cégvezetők 7,7%-a 70 év feletti - derül ki egy kutatásból. Teljes cikk
- Tudjon meg többet a munkahelyi elszámolásokról egy pillanat alatt! 3 napja
- Hátrább az agarakkal! 6 napja
- Hatnapos vakációra mennek Romániában szerdától a közalkalmazottak 1 hete
- Kötelező képzést ír elő képviselői számára a munkahelyi zaklatások megelőzésére az EP 2 hete
- Csak a magyar fiatalok 20 százaléka érzi, hogy stabil a munkahelye 2 hete
- Felmérés: így hat a fizikai dolgozókra a munkahelyi zenehallgatás 3 hete
- Munkahelyi tréfa: benzint öntött a csikkjére és felgyújtotta kollégáját 4 hete
- Pölöskei Gáborné: a minőségi szakképzésnek lakosságmegtartó ereje van 1 hónapja
- 75-150 millió forint támogatással képezhetik munkavállalóikat a cégek - Még elérhető az év slágerpályázata 1 hónapja
- Újra zajlik a versengés az álommelóért 2 hónapja
- Veszélyes üzem? - Ezeken a területeken több a munkahelyi baleset, mint az építőiparban 2 hónapja