kapubanner for mobile
Megjelent: 7 éve

Kirúgták a férfit, aki szerint a nők biológiai okok miatt nem alkalmasak informatikai munkára

Néhány napja került nyilvánosságra az a tíz oldalas dokumentum, melyben a Google egyik szoftverfejlesztője arról ír, hogy szerinte biológiai okai vannak annak, hogy kevés nő dolgozik az IT szektorban. A férfit elbocsátották a cégtől - írja a 24.hu

A Motherboard portál hivatkozva számolt be a lap arról, hogy a Google belső levelezésében kering egy dokumentum, amelyben az egyik fejlesztő azt kéri, hogy a cég ne akarjon sokszínűvé válni, ne alkalmazzon több női munkatársait, mert a férfiak biológiailag alkalmasabbak a feladatra.

James Damore 10 oldalas levele már a cégen belül is nagy vihart kavart, de a belső levelezőlistáról hamar a közösségi oldalra került, ott felfigyelt rá a média is, a hétvégén pedig több oldal is nyilvánosságra hozta - írja a 24.hu

A programozó szerint azért több a férfi informatikus, mert az „erősebb nem” fogékonyabb erre a területre, mint a nők. A dokumentumban egyébként szó van arról is, hogy az egyenlőtlenséget felszámolni hivatott törekvések elnyomják az „ideológiai sokszínűséget”, és olyan kultúrát teremtenek, ami elítéli a konzervatívabb álláspontokat.

Danielle Brown, a Google nemrégiben kinevezett diverzitásért felelős alelnöke elmondta, a dokumentumban olvasható nézeteket sem ő, sem a cég nem támogatja, ugyanakkor azt is világossá tette, hogy a Google toleráns az ellenvéleményekkel szemben. Azt is említette, hogy a férfi levelének emiatt nem lesz súlyosabb következménye, de ez nem így lett.

Hétfőn a vezérigazgató, Sundar Pichai kifejtette, hogy szerinte Damore megsértette a cég etikai kódexét, ezután már maga Damore mesélte a Bloomberg-nek, hogy azonali hatállyal felmentették a munka alól.

24.hu
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.14Mesterséges intelligencia használata a marketing munkában Képzésünk célja, hogy bemutassuk 2024-ben mi mindenre képes a mesterséges intelligencia, használata mennyire meg tudja könnyíteni a marketing szakemberek - vagy erre a pályára készülők - munkáját. A képzés során a résztvevő megtanulja, hogy milyen kiaknázatlan lehetőségek rejlenek a mesterséges intelligenciában. Ezen túl megtanulja, hogy a különböző AI eszközöket milyen stratégiai kombinációban érdemes használni a lehető legnagyobb hatékonyság elérése érdekében. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Jelentősen visszaesett az állásvesztéstől rettegő magyarok aránya

A magyar munkavállalók bizalmi attitűdje 2023-ban kiegyensúlyozott és stabil volt, emellett bizakodásra adhat okot, hogy idén akár már javuló... Teljes cikk

Felpörgött a monori akkugyártó, átrendeződés a MÁV Csoportnál - létszámtrendek

Egy hónap alatt 160, egy év alatt több mint ezer fővel növelte létszámát a dél-koreai akkugyártó, a Shinheung Sec EU Kft. Monoron. A MÁV Csoport... Teljes cikk

Több mint 60 ezer befektetési banki állás szűnt meg idén

Több mint 60 ezer állás szűnt meg az idén a globális befektetési banki szektorban a Financial Times szerdán ismertetett ágazati felmérése szerint. Teljes cikk