kapubanner for mobile
Megjelent: 6 éve

Szeretik a munkájukat a fiatalok, de nem számítanak előrelépésre

Új rekord született a K&H ifjúsági indexének eredményei szerint: a 19-29 éves korosztály 35 százaléka gondolja úgy, hogy könnyen találna munkát. A dolgozó fiatalok 69 százaléka fizetésemelésre számít. Sőt, a munkájukat sem szerették még soha ennyien: az első negyedévben a megkérdezettek 57 százaléka mondta, hogy olyan állása van, ahol örömmel dolgozik - írják sajtóközleményükben.

images

43 százalékuk érezte úgy, hogy megbecsülik a munkahelyén, ugyanakkor a korábbiakhoz képest jóval kevesebben, mindössze 25 százalék számít arra, hogy előrébb tud lépni a jövőben a ranglétrán.

A kutatásból kiderül az is, hogy bár a diákok mindössze 17 százaléka gondolja úgy, hogy a magyar oktatási rendszer európai viszonylatban magas színvonalú, mindössze 28 százalék tervez külföldön tanulni.

Sokan szeretik a munkájukat, de a karrier nem kézenfekvő

A kutatásból kiderül az is, hogy a dolgozó fiatalok közel fele, 43 százaléka érezte úgy, hogy megbecsülik a munkahelyén, míg egy évvel korábban mindössze 38 százalékuk mondta ugyanezt, 2016 elején pedig csak 29 százalékos volt az arányuk. Soha ennyien nem érezték úgy ezelőtt, hogy örömmel végzik a munkájukat: 57 százalékuk szereti az állását, ez szintén csúcsot jelent a felmérés korábbi eredményeihez képest. 2017 végén az arányuk még csak 52 százalék volt.

A képet árnyalja ugyanakkor, hogy az aktív dolgozók mindössze 25 százaléka lát fejlődési lehetőséget a munkahelyén, ez jelentős csökkenés az előző negyedévében mért 38 százalékhoz képest. A legpesszimistábbak az alapfokú képzettséggel rendelkezők: közülük mindössze 13 százalék tartja elképzelhetőnek, hogy előrébb tud lépni a ranglétrán.

Óvatos bizakodás a fizetéseknél

A K&H ifjúsági indexe a fizetésekre vonatkozó várakozásokat is vizsgálta, az eredmények pedig óvatosságra utalnak. Bár a dolgozó fiatalok 69 százaléka számít arra, hogy a nettó fizetése emelkedni fog a jövőben, mindössze 22 százalékuk vár komolyabb béremelést.

Külföldi munkavállalás


Az aktív keresőkkel összhangban a nappali tagozatos felsőoktatási hallgatók jelentős része, 46 százaléka szintén úgy véli, hogy könnyen találna magának munkát. Mindössze 3 százalékuk mondta azt, hogy nagyon nehezen tudna elhelyezkedni. A diákok alig több mint harmada, 34 százaléka fontolgatja a külföldi munkavállalást, ami jelentős csökkenést jelent a 2017 első negyedévében mért 46 százalékos arányhoz képest. Még ennél is kevesebben, az aktív keresők mindössze negyede tervezi, hogy külföldre menne dolgozni.

A külföldi tanulás szintén nem foglalkoztatja a többséget: bár a diákok mindössze 17 százaléka gondolja úgy, hogy a magyar oktatási rendszer európai viszonylatban magas színvonalú, mindössze 28 százalékuk tartja elképzelhetőnek, hogy egy ideig külföldön tanuljon.

Fotó Pixabay
  • 2024.05.14Mesterséges intelligencia használata a marketing munkában Képzésünk célja, hogy bemutassuk 2024-ben mi mindenre képes a mesterséges intelligencia, használata mennyire meg tudja könnyíteni a marketing szakemberek - vagy erre a pályára készülők - munkáját. A képzés során a résztvevő megtanulja, hogy milyen kiaknázatlan lehetőségek rejlenek a mesterséges intelligenciában. Ezen túl megtanulja, hogy a különböző AI eszközöket milyen stratégiai kombinációban érdemes használni a lehető legnagyobb hatékonyság elérése érdekében. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.16Atipikus foglalkoztatási formák – Dr. Bankó Zoltán Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Legyen naprakész a társadalombiztosítási jogokkal és kötelezettségekkel!

Ismerje meg a BNO kód jelentőségét az egészségügyi diagnózisok és adókedvezmények szempontjából. Használja ki a betegszabadság kalkulátor... Teljes cikk

A közszolgálati jogviszony szabályai: illetmények, szabadságok, felmentési idő nagyító alatt

A közszolgálati tisztségviselők életében az illetményalap és a szabadságrendszere kiemelt jelentőséggel bír. A 2024-es minimálbér-emelkedés... Teljes cikk

Foglalkoztatottság, nyugdíj, keresetek - jobban teljesítünk, mint 20 éve?

Lemaradunk a visegrádi országoktól, vagy épp az élre törünk? Tényleg megelőzött minket Románia? Május 1-én uniós csatlakozásunk 20.... Teljes cikk