kapubanner for mobile

10-ből 7 fiatal fizetésemelésre számít

A fiatalok többsége, 54 százaléka kisebb mértékű, míg 19 százalékuk komolyabb béremelésre számít a következő egy évben - derül ki a K&H ifjúsági indexéből. A dolgozó fiatalok 49 százaléka szereti a munkáját, ugyanakkor 32 százalékról 22 százalékra csökkent azok aránya, akik előrelépési lehetőséget is látnak a jelenlegi munkahelyükön.

Hasonlóan kevesen, mindössze 37 százalék érzi megbecsültnek magát, ennek ellenére csak minden ötödik fiatal menne külföldre dolgozni.

Mennyivel növekedhet a havi fizetés, mennyire könnyű ma munkát találni, mennyire jó az adott helyen dolgozni - többek között ezekre a kérdésekre kereste a választ a 19-29 évesek körében a K&H ifjúsági indexe. Az eredmények szerint a dolgozó fiatalok többsége, 73 százaléka a jövőben magasabb fizetéssel számol. Ebből a megkérdezettek több mint fele, 54 százaléka kisebb mértékű, infláció alatti emelést vár, míg 19 százalék nagyobb növekedéssel számol.

A KSH adatai szerint a 20-29 évesek átlagos nettó fizetése az idei első negyedévben 208 ezer forintot tett ki. Amennyiben valóra válik a fiatalok várakozása, akkor 1-3 százalékos fizetésemeléssel 210-214 ezer forintra növekedne a keresetük. Az optimistábbaknak, akik az inflációt meghaladó növekedésre számítanak, egy 5 százalékos emelés esetén több mint 218 ezer forintra ugrana a bevételük.

A kutatásból kiderül az is, hogy az érintettek 64 százaléka stabilnak látja az állását, harmaduk pedig úgy gondolja, hogy könnyen találna új állást, közülük is leginkább a férfiak és a központi régióban élők optimisták.

Érdekes, hogy a dolgozó fiatalok közel fele, 49 százaléka szereti a munkáját, ugyanakkor ennél már jóval kevesebben látnak fejlődési, előrelépési lehetőséget a jelenlegi állásukban: a 2018 utolsó negyedévében mért 32 százalékról 22 százalékra esett vissza az arányuk. Szintén kevesebben, a fiatalok mindössze 37 százaléka érzi megbecsültnek magát a munkahelyén. Az országon belül pedig jelentősek az eltérések: a fővárost is magában foglaló központi régióban 54 százalék nyilatkozott pozitívan ebben a kérdésben, ezzel szemben a keleti megyékben már csak 33 százalék, a nyugati országrészben pedig 27 százalék gondolta így. A munka és magánélet összeegyeztetését a dolgozó fiatalok kevesebb mint fele, 39 százaléka tudja saját bevallása szerint jól megoldani. Ennek ellenére mindössze 21 százalék tervez külföldön dolgozni, és ez is inkább a férfiakra jellemző.
  • 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Utazási költségtérítés 2026- minden, amit tudni érdemes

Az utazási költségtérítés minden munkáltatót és munkavállalót érintő, de sokszor félreértett terület. Ki jogosult rá? Mennyit kell fizetni... Teljes cikk

Ezért nem érdemes tiltani a dolgozók másodállását

Önmegvalósítás vagy anyagi kényszer? A WHC Csoport elemzése szerint a főállás mellett vállalt másodprojektek térnyerése már olyan jelentős... Teljes cikk

Szja kedvezmények: ezeket érvényesítheti 2026-ban

Számos személyi jövedelemadó kedvezményt érvényesíthetünk, ha elég figyelmesek vagyunk. Ráadásul 2025-ben és 2026-ban is több szja-kedvezmény... Teljes cikk