kapubanner for mobile
Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 17 éve

A rágalmazási pert is megnyerte a Suzuki szakszervezeti vezetője

Felmentette a rágalmazás vétsége alól a Suzuki szakszervezeti vezetőjét csütörtökön az Esztergomi Bíróság, az ítélet szerint nem bizonyítható a gyár állítása, hogy Párma Zsolt nyilatkozatával megsértette a Magyar Suzuki Zrt. jó hírét.

Az ügy vádlottja, Párma Zsolt szakszervezeti elnök egy televíziós műsorban a riporternek elmondta "történt olyan, hogy feltörték az öltözőszekrényemet és egy későbbi ellenőrzéskor szeszesitalt találtak benne. Ez olyan provokáció, mellyel fegyelmi vétség látszatát akarják kelteni". A konkrét tetteseket nem tudta megnevezni, de ezt az adásból kivágták.

A Magyar Suzuki Zrt. azzal vádolta Párma Zsoltot, hogy ezzel a kijelentéssel elkövette a rágalmazás vétségét. A gyár jogi képviselője szerint egyértelmű volt, hogy a kijelentések a Suzukira vonatkoznak, mert a műsorban előtte arról beszéltek, hogy a gyárban milyen nehézségek között alakult meg a szakszervezet.

Takács Katalin bírónő szerint nem volt bizonyítható a rágalmazás, mert Párma Zsolt általános alanyt használt és a szakszervezetről szóló rész utólag került a kifogásolt mondatok elé. Párma Zsolt az MTI-nek elmondta, az ítélet ellen nem kíván fellebbezni. A Suzuki jogi képviselője a bíróság előtt három nap gondolkodási időt kért és közölte, nincs felhatalmazása, hogy újságírói kérdésekre válaszoljon.

Párma Zsoltot 2006 február 6-án rendkívüli felmondással bocsátották el az esztergomi gyárból, miután alkoholt találtak az öltözőszekrényében, és ezt követően a gyár szerint a Suzuki jó hírét sértő kijelentést tett egy televíziós műsorban. A szakszervezeti elnök a munkaügyi pert megnyerte, a bíróság május 22-én jogerősen visszahelyezte állásába. A Suzuki még a jogerős ítélet kihirdetése előtt újabb rendkívüli felmondást küldött Párma Zsoltnak, aki akkor a szakszervezet szerint az előző felmondás érvényessége miatt nem minősült a cég alkalmazottjának.

  • 2024.05.14Mesterséges intelligencia használata a marketing munkában Képzésünk célja, hogy bemutassuk 2024-ben mi mindenre képes a mesterséges intelligencia, használata mennyire meg tudja könnyíteni a marketing szakemberek - vagy erre a pályára készülők - munkáját. A képzés során a résztvevő megtanulja, hogy milyen kiaknázatlan lehetőségek rejlenek a mesterséges intelligenciában. Ezen túl megtanulja, hogy a különböző AI eszközöket milyen stratégiai kombinációban érdemes használni a lehető legnagyobb hatékonyság elérése érdekében. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.16Atipikus foglalkoztatási formák – Dr. Bankó Zoltán Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Minden ötödik magyarországi német vállalat leépítést fontolgat idén

A Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara (DUIHK) tagvállalatai javulásra számítanak üzleti helyzetük tekintetében, és nem számítanak a... Teljes cikk

Ezermilliárd forint feletti forgalmat realizált tavaly a SPAR

A vállalatnál az elmúlt évben több mint 1500 munkatárs részesült szakoktatásban. Teljes cikk

Jön a hatnapos munkahét, de csak a felsővezetőknek

A Samsung Group hatnapos munkahetet vezet be a vezetők számára Koreában. Az értesülések szerint ez a sürgősségi intézkedésnek titulált... Teljes cikk