A családiasság is okozhatja egy cég vesztét
A vállalkozások generációváltása komoly kockázat nem csak maguknak a cégeknek, de a családi vállalatok gazdasági súlya miatt a nemzetgazdaságoknak is. A BGE és az MGYOSZ közös kutatási és oktatási projektje során a legfontosabb kezelendő kihívásokat is azonosították a kutatók. Bár a magyar jogrend nem ismeri a családi vállalkozás fogalmát, a GDP 70-72%-át és a foglalkoztatottság közel felét biztosító kis- és középvállalkozói szektort a szakértők szerint jelentős mértékben meghatározza ez a vállalkozási típus.
A Budapesti Gazdasági Egyetem Budapest LAB Vállalkozásfejlesztési Központja által végzett felmérésből kiderül, hogy a kkv-k mintegy 58%-a családi vállalkozás, vagyis számuk nagyjából 29.500-ra tehető.
A családi vállalkozások gazdasági jelentőségét jól mutatja, hogy a 2008-as válság idején készült felmérések szerint ezek munkahelymegtartó ereje felülmúlta minden más társaságtípusét. Ezért is jelenthet a magyar gazdaság számára komoly kockázatot, hogy a családi vállalkozások nagy részét közel azonos időszakban, a következő öt évben érinti majd a vállalatvezetői generációváltás problémája. Az európai felmérések azt mutatják, hogy a családi vállalkozások közel kétharmada megy tönkre az első vezetői generációváltást követően. Mivel Magyarországon a családi vállalkozások többsége a rendszerváltást követő években alakult, komoly hiányt eredményezne a hazai termelésben és szolgáltatásban egy, az európai trendekhez hasonló „bedőlési” hullám.
A családi vállalkozások több mint kétharmada tervez változást a tulajdonosi és a vállalatirányítási viszonyokban. Egyötödük (22%) tervezi a tulajdonjog és közel egynegyedük (24%) a vállalat irányításának következő generációra történő átruházását. Figyelemreméltó az is, hogy a családi vállalkozások több mint egyötöde (23%) tervezi nem családtag vezérigazgató kinevezését a családi tulajdonjog/ellenőrzés fenntartása mellett a European Family Barometer 2014-es felmérése szerint.
A családi vállalkozások utódlásának legtermészetesebb módja a tulajdonjog generációk közötti átruházása, amely a családi ellenőrzés fenntartását biztosítja.
A sikeres generációváltás egyik legfontosabb előfeltétele az olyan formális vagy informális utódlási stratégia kialakítása, amely az utódlási folyamat során jelentkező nehézségeket képes időben jelezni, hogy legyen idő azok hatékony megoldására. Az utódlástervezés a vállalkozás túlélése szempontjából kiemelkedő fontosságú.
Az utódlás kérdésében kiemelt jelentősége van annak, hogy mely ágazatban tevékenykedik a vállalat. A vegyipari, az építőipari és a kiskereskedelmi ágazatban a vállalat értékesítése jellemző, míg az élelmiszeripari ágazatban a jövőkép a családi alapú tulajdonjog átadására épül. A szolgáltatási szektorban a más tulajdonosnak vagy menedzsmentnek történő értékesítés bizonyul domináns opciónak.
A teljes cikk a BudapestLab oldalán olvasható.
- 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége. Részletek Jegyek
- 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni Részletek Jegyek
- 2024.05.14Mesterséges intelligencia használata a marketing munkában Képzésünk célja, hogy bemutassuk 2024-ben mi mindenre képes a mesterséges intelligencia, használata mennyire meg tudja könnyíteni a marketing szakemberek - vagy erre a pályára készülők - munkáját. A képzés során a résztvevő megtanulja, hogy milyen kiaknázatlan lehetőségek rejlenek a mesterséges intelligenciában. Ezen túl megtanulja, hogy a különböző AI eszközöket milyen stratégiai kombinációban érdemes használni a lehető legnagyobb hatékonyság elérése érdekében. Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
Nem csak a pénz számít - a vállalatok folyamatosan dolgoznak azon, hogy különböző, béren kívüli motivációs eszközökkel is javítsák a... Teljes cikk
Megnövekedett munkaterhelésük ellenére optimisták a női felsővezetők a vállalati növekedést, a társadalmi változásokat, a nemek közötti... Teljes cikk
Továbbra is jelentős szakadék tátong a férfiak és a nők esélyei között a startupszektorban. Közép-Kelet-Európában a befektetések 94%-a... Teljes cikk
- Így indítsunk vállalkozást kismamaként 5 napja
- Nagy baj, ha nem világos a munkavállalók számára, hogy mi kell az előléptetéshez 1 hete
- Ez jelenthet kiutat a nehézségekkel küzdő vállalkozások számára 1 hete
- Erre figyelmeztetik a szakértők az üzemanyagkártyát használó vállalkozásokat 2 hete
- Felmérés: ez a hazai vállalkozások legnagyobb problémája 2 hete
- Generációváltás az auditor szakmában - miért olyan nehéz az utánpótlás képzése? 3 hete
- Ragaszkodnak a munkavállalók az otthoni munkavégzéshez 3 hete
- Már lehet pályázni az Európai Vállalkozásfejlesztési Díj 2024. évi felhívására 4 hete
- Kiderült, miben látják a kockázatot a pénzügyi vezetők 1 hónapja
- Ennyi pénzből lehet megélni a magyarok szerint 1 hónapja
- Újabb szintre lép az azonnali fizetés 1 hónapja