kapubanner for mobile
Megjelent: 5 éve

Lassíthatja a magyar turisztikai ágazat további bővülését a szakképzett munkaerő hiánya

A turizmus évről évre növekszik, de a növekedést veszélyezteti a szakképzett munkaerő hiánya, a szektorban ugyanis több ezer üres pozíció áll betöltetlenül. A szállodák nemcsak szakképzettséget nem igénylő munkavállalókat várnak, hanem a turizmus-vendéglátás területén magasan képzett, gyakorlattal rendelkező munkaerőre is óriási igény mutatkozik - derül ki a lapunknak küldött sajtóközleményből.

images

images

A magyar turizmus évek óta jól teljesít: a KSH adatai szerint tavaly a kereskedelmi szálláshelyek 5,2%-kal több, összesen 12,5 millió vendéget regisztráltak, a vendégéjszakák száma 2017-hez képest pedig több mint egy millióval nőtt, így 2018-ban csaknem elérte a 31 milliót.

Az ágazat szempontjából ugyanakkor komoly kihívást jelent, hogy a szaktudással és gyakorlattal rendelkező képzett munkavállalókból szinte égető a hiány. Tavaly átlagosan 2,5 százalékos volt a betöltetlen álláshelyek aránya a vendéglátás és szállásadás területen, de a szezon közepén ez a szám elérte a 2,8 százalékot is. Mindezt tetézi a magas fluktuáció illetve, hogy a szektorban az átlagkeresetek mindössze a nemzetgazdasági átlag kétharmada körüli szinten vannak. Sok szállodában több tucat pozíció áll betöltetlenül, és nemcsak a képzettséget nem igénylő mosogatás és takarítás terén, hanem a vendégekkel idegen nyelven aktívan kommunikáló, vagy éppen az éttermi, konyhai szakmai feladatokat ellátó munkaerő tekintetében is.

A hallgatók külföldi szakmai gyakorlatszerzése enyhítheti a hiányt

Ez utóbbi, magasan kvalifikált munkaerőhiányt enyhíti a felsőoktatási képzéshez kapcsolódó szakmai gyakorlat - véli Lugasi Andrea, a Budapesti Gazdasági Egyetem Kereskedelmi, Vendéglátóipari és Idegenforgalmi Kar dékánja. „Óriási potenciált jelent ugyanis a magyar szállodák és a vendéglátók számára az a több tucat turizmus-vendéglátás szakos hallgató, akik idegen nyelveket beszélnek, és fél vagy akár egy éven keresztül is dolgoztak már a képzéshez kapcsolódó külföldi gyakorlati programban, majd ennek leteltével hazajöttek.”

Recepció, étterem, vagy konyha - itthon mind értékes tapasztalat

A nyári szezonban a képzettséget nem igénylő munkakörök terén némi segítséget jelent a szektornak az olyan diákok munkája is, akik nem a turizmus vagy vendéglátás területén tanulnak, azonban az olyan felelősségteljes és komoly tapasztalatot igénylő pozícióknál, mint a szakács, a pincér vagy a recepciós, nem lehet betanított munkaerőt alkalmazni.

Fotó: Pixabay
  • 2024.05.14Mesterséges intelligencia használata a marketing munkában Képzésünk célja, hogy bemutassuk 2024-ben mi mindenre képes a mesterséges intelligencia, használata mennyire meg tudja könnyíteni a marketing szakemberek - vagy erre a pályára készülők - munkáját. A képzés során a résztvevő megtanulja, hogy milyen kiaknázatlan lehetőségek rejlenek a mesterséges intelligenciában. Ezen túl megtanulja, hogy a különböző AI eszközöket milyen stratégiai kombinációban érdemes használni a lehető legnagyobb hatékonyság elérése érdekében. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.16Atipikus foglalkoztatási formák – Dr. Bankó Zoltán Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Jelentősen visszaesett az állásvesztéstől rettegő magyarok aránya

A magyar munkavállalók bizalmi attitűdje 2023-ban kiegyensúlyozott és stabil volt, emellett bizakodásra adhat okot, hogy idén akár már javuló... Teljes cikk

Felpörgött a monori akkugyártó, átrendeződés a MÁV Csoportnál - létszámtrendek

Egy hónap alatt 160, egy év alatt több mint ezer fővel növelte létszámát a dél-koreai akkugyártó, a Shinheung Sec EU Kft. Monoron. A MÁV Csoport... Teljes cikk

Több mint 60 ezer befektetési banki állás szűnt meg idén

Több mint 60 ezer állás szűnt meg az idén a globális befektetési banki szektorban a Financial Times szerdán ismertetett ágazati felmérése szerint. Teljes cikk