Ennnyi Polt Péter lányának bére az MNB-nél
A legfőbb ügyész Polt Péter kisebbik lányának útja frissen végzett jogászként a Matolcsy György vezette jegybankba vezetett, ahol Polt feleségéhez tartoznak a személyzeti ügyek. Összességében bruttó 500 ezer felett keres - írta a 24.hu.
A 24.hu írta meg, hogy Polt Péter legfőbb ügyész lánya úgy helyezkedett el a jegybankban az idén január 1-jén, hogy az MNB személyügyekért felelős ügyvezető igazgatója Polt havi 4,95 millió forintos bruttó bért kereső felesége, Polt-Palásthy Marianna. (Polt Petra és Polt-Palásthy Marianna nem vér szerinti rokonok, de családtagok; a lány Polt Péter korábbi házasságából született).
A lap szerint a jelek arra utalnak, hogy a jogi igazgatóságon dolgozó, idén 24 éves Polt Petrának a jegybank lehet az első, jogászi végzettséget megkövetelő munkahelye a jogi egyetem elvégzése után.
Akkor az MNB nem árulta el a lapnak, mennyit keres Polt Petra, csak annyit közöltek, hogy a munkakörre irányadó bérezésben részesül. Ezért közérdekű adatigényléssel kikérték az MNB-től az információt. A válasz szerint Polt Petra havi bruttó 500 ezer forint munkabért kap. Ezt fejeli meg - a többi jegybanki munkavállalóhoz hasonlóan - évi 495 ezer forint béren kívüli juttatás, ezt leosztva havi szintre kicsivel több 40 ezer forint jön ki.
A 24.hu szerint összességében 500+40 ezer forint juttatásban részesül Polt Petra, ami nettóban a havi 360 ezer forintot közelíti - mindezt pályakezdő jogi munkatársként. Ez a 24.hu szerint érdemben több annál, amit a versenyszektor általában kínál a hasonlóan kezdő banki jogászoknak.
24.hu
- 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége. Részletek Jegyek
- 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni Részletek Jegyek
- 2024.05.14Mesterséges intelligencia használata a marketing munkában Képzésünk célja, hogy bemutassuk 2024-ben mi mindenre képes a mesterséges intelligencia, használata mennyire meg tudja könnyíteni a marketing szakemberek - vagy erre a pályára készülők - munkáját. A képzés során a résztvevő megtanulja, hogy milyen kiaknázatlan lehetőségek rejlenek a mesterséges intelligenciában. Ezen túl megtanulja, hogy a különböző AI eszközöket milyen stratégiai kombinációban érdemes használni a lehető legnagyobb hatékonyság elérése érdekében. Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
Minden elemzői várakozást felülmúltak a KSH által közzétett januári kereseti adatok. A bruttó átlagkereset 605.000 Ft, a rendszeres bruttó... Teljes cikk
Optimistábbá váltak a magyar cégvezetők mind az ország, mind saját cégük kilátásait illetően a Niveus Consulting Group tanácsadó felmérése szerint. Teljes cikk
Több szakterület béradatairól készített összeállítást a piacvezető munkaerő-közvetítő cég a közelmúltban. Most a HR szakmában, elsősorban... Teljes cikk
- Megbízási szerződés vagy munkaszerződés? Megbízási jogviszony vagy munkaviszony? - így lehet eldönteni 2 hónapja
- Köves Slomóékhoz kerülhet a Veres Péter Gimnázium 2 hónapja
- Új márka- és marketingkommunikációs igazgató a Yettelnél 3 hónapja
- "Ne hagyjuk magunkat" - utolsó soraival a nőknek üzent az államfői tisztjéről lemondó Novák Katalin 3 hónapja
- Szijjártó Péter kitüntette az Audi Hungaria elnökét 6 hónapja
- Lemond a HVG vezérigazgatója 7 hónapja
- 120 új munkahely jön létre Győrben 8 hónapja
- 170 új munkahelyet hoz létre Miskolcon a Bosch 9 hónapja
- Hogyan vezessünk egy többgenerációs csapatot? 9 hónapja
- Otthoni munkavégzés: forradalom vagy csalódás? 9 hónapja
- Alsózsolca is felkerül az ország akkumulátor térképére 9 hónapja