kapubanner for mobile
Megjelent: 5 éve

Nemzetközi élmezőnyben a hazai Cofidis

Az amerikai székhelyű Great Place to Work ismét kihirdette az egyik legrangosabb nemzetközi munkahelyi elégedettségi felmérés eredményét. Ebből az is kiderül, hogy Európa legjobbjai között szerepel a Cofidis Magyarország. A munkavállalók 70 százaléka gondolja úgy, hogy nagyszerű munkahely a Cofidis és szeret ott dolgozni - írják sajtóközleményükben.

Ez az eredmény 7 százalékkal magasabb a közép-európai átlagnál, ahol ez az érték csupán 63%. Mindezen eredmények hozzájárultak ahhoz, hogy a Cofidis Magyarország jelenleg az egyetlen vállalat Magyarországon, aki megkapta a GPTW minősítést.

A programban évente világszerte 60 ország, 6000 vállalat és közel 12 millió munkavállaló vesz részt, akik értékelik a saját munkáltatójukat, véleményükkel rangsorolják a kiemelkedő vállalatokat hozzájárulva ezzel a
vállalat további fejlődéséhez. A KSH adatai szerint az üres álláshelyek száma és aránya növekszik, a szakemberhiány számos iparágat és területet érint, így különösen fontos a jó munkaerő megtartása és elkötelezése.

A Cofidis Magyarország 2015-ben vett részt először a felmérésben, azóta számos vizsgált ponton javítottak az elmúlt évekhez képest: büszkeség érzet (75%), barátságos, vidám munkahely (85%), lehetőség a fejlődésre (75%), munka-magánélet egyensúlya miatti elégedettség (66%), hosszútávú elköteleződés (85%).
  • 2024.05.14Mesterséges intelligencia használata a marketing munkában Képzésünk célja, hogy bemutassuk 2024-ben mi mindenre képes a mesterséges intelligencia, használata mennyire meg tudja könnyíteni a marketing szakemberek - vagy erre a pályára készülők - munkáját. A képzés során a résztvevő megtanulja, hogy milyen kiaknázatlan lehetőségek rejlenek a mesterséges intelligenciában. Ezen túl megtanulja, hogy a különböző AI eszközöket milyen stratégiai kombinációban érdemes használni a lehető legnagyobb hatékonyság elérése érdekében. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.16Atipikus foglalkoztatási formák – Dr. Bankó Zoltán Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Minden ötödik magyarországi német vállalat leépítést fontolgat idén

A Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara (DUIHK) tagvállalatai javulásra számítanak üzleti helyzetük tekintetében, és nem számítanak a... Teljes cikk

Ezermilliárd forint feletti forgalmat realizált tavaly a SPAR

A vállalatnál az elmúlt évben több mint 1500 munkatárs részesült szakoktatásban. Teljes cikk

Jön a hatnapos munkahét, de csak a felsővezetőknek

A Samsung Group hatnapos munkahetet vezet be a vezetők számára Koreában. Az értesülések szerint ez a sürgősségi intézkedésnek titulált... Teljes cikk