kapubanner for mobile
Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 5 éve

Félmilliárd forintos bútoripari fejlesztés Gyulán

A pályázat lehetővé teszi, hogy megőrizzék a meglévő 27 dolgozó munkahelyét, sőt esély mutatkozik a munkahelybővítésre is.

Mintegy 500 millió forintos beruházás keretében új, csaknem 1500 négyzetméteres gyártócsarnokot épített, valamint a bútorgyártáshoz szükséges új célgépeket és lapszabász technológiát vásárolt a gyulai székhelyű Holczmöbel 2012 Kft. - közölte az MTI-vel a magyar magánszemélyek tulajdonában álló cég ügyvezető igazgatója. Szalainé Mihucza Zita elmondta: a 2012-ben alakult társaság beruházásához a GINOP mikro-, kis- és középvállalkozások termelési kapacitásának bővítése pályázat keretében nyert el majdnem 250 millió forint vissza nem térítendő támogatást, míg a fennmaradó önrészt saját forrásból, illetve banki hitelből biztosították.

A bútorgyártó cég az elmúlt évben 842 millió forintos árbevételt ért el, az idén pedig már egymilliárd forint feletti bevétellel számolnak. A cég adózott eredménye tavaly 31 millió forint volt, 2019-ben 40 millió forintot terveznek. A pályázat lehetővé teszi, hogy megőrizzék a meglévő 27 dolgozó munkahelyét, sőt esély mutatkozik a munkahelybővítésre is - mondta az ügyvezető igazgató. A Holczmöbel Kft. kizárólag magyar piacra dolgozik, megrendelői elsősorban közintézmények, egyetemek, főiskolák, színházak, emellett ipari laboratóriumok számára is szállítanak szekrényeket és íróasztalokat.

MTI
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.14Mesterséges intelligencia használata a marketing munkában Képzésünk célja, hogy bemutassuk 2024-ben mi mindenre képes a mesterséges intelligencia, használata mennyire meg tudja könnyíteni a marketing szakemberek - vagy erre a pályára készülők - munkáját. A képzés során a résztvevő megtanulja, hogy milyen kiaknázatlan lehetőségek rejlenek a mesterséges intelligenciában. Ezen túl megtanulja, hogy a különböző AI eszközöket milyen stratégiai kombinációban érdemes használni a lehető legnagyobb hatékonyság elérése érdekében. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Fontos tudnivaló a nyugdíjbiztosítással kapcsolatban: nem jár automatikusan az adójóváírás!

Az előző évben az államilag támogatott nyugdíjbiztosítási számláikra összesen 145,5 milliárd forintot fizettek be az ügyfelek. Ez... Teljes cikk

Nagy Márton: a mesterséges intelligencia lehet a gazdaság egyik fő hajtóereje

A nemzetgazdasági miniszter elmondta, a mesterséges intelligencia megkerülhetetlen. Teljes cikk

Egyre nehezebb a fiatalok toborzása és megtartása, de mi lehet a megoldás?

A vállalatok több mint fele szerint az elmúlt három évben nem volt összhang a fiatalok képzettségi szintje és a munkáltatói elvárások között. Teljes cikk