kapubanner for mobile
Megjelent: 4 éve

Egyre több nyugdíjas vállal munkát

2019 végén már 6 ezerrel több nyugdíjas dolgozott, mint egy évvel korábban. Egyre több álláshirdetés szól kifejezetten nekik, a munkáltatók szívesen foglalkoztatják a nyugdíjas munkavállalókat - írja a Pénzcentrum.

images

2019 végén mintegy 110 ezren vállalnak munkát nyugdíj mellett, ami 6 ezerrel több, mint 2018 végén - mondta Bodó Sándor, a Pénzügyminisztérium (PM) foglalkoztatáspolitikáért és vállalati kapcsolatokért felelős államtitkára. A közérdekű nyugdíjas szövetkezeteknél pedig tavaly január és szeptember között több tagi jövedelem keletkezett, mint 2018-ban - írja a lap.

A nyugdíjas munkavállalók több mint 60 százaléka végez valamilyen fizikai munkát: 59,9 százalékuk könnyű, 1,6 százalék pedig nehéz fizikai melósként egészítette ki az ellátmányát az Eurostat adatai alapján. 32,5 százalékuk ülőmunkát végez. 2019 július 1. óta minden dolgozó nyugdíjas bérét már csak a 15 százalékos szja terheli.

A nyugdíjas szövetkezeti tagok nyugdíját pedig semmilyen szinten nem érinti a foglalkoztatás: vagyis a munkájukért kapott fizetés mellett a nyugdíjukat is megkapják minden hónapban.

Pénzcentrum
  • 2024.05.14Mesterséges intelligencia használata a marketing munkában Képzésünk célja, hogy bemutassuk 2024-ben mi mindenre képes a mesterséges intelligencia, használata mennyire meg tudja könnyíteni a marketing szakemberek - vagy erre a pályára készülők - munkáját. A képzés során a résztvevő megtanulja, hogy milyen kiaknázatlan lehetőségek rejlenek a mesterséges intelligenciában. Ezen túl megtanulja, hogy a különböző AI eszközöket milyen stratégiai kombinációban érdemes használni a lehető legnagyobb hatékonyság elérése érdekében. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.16Atipikus foglalkoztatási formák – Dr. Bankó Zoltán Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
A 75 az új 65? - Egyre kevésbé reális, hogy valaki a hatvanas éveiben nyugdíjba vonuljon

A szakértő szerint a kényelmes, modern nyugdíjas évekhez a megoldás a fiatalabb életkorban kezdődő erőteljes befektetés és a 65 éves koron túli... Teljes cikk

Nyugdíj

Magyarországon az igényelhet nyugdíjat, aki betöltötte a nyugdíjas kor határát. Az öregségi nyugdíjkorhatár az 1956. december 31-ét követően... Teljes cikk