kapubanner for mobile

Versenyhelyzet alakult ki a nyugdíjas-szövetkezetek között

A nyugdíjasok foglalkoztatásának egyszerűsítése versenyhelyzetet teremt a nyugdíjas-szövetkezetek között, a munkaerőhiány miatt egyre több cég keresi fel a szövetkezeteket. De azok a nyugdíjasok, akik évek óta nem dolgoznak, nehezebben állnak munkába - írja a Magyar Hírlap.

images

Dolgos Attila, a az Északi Szomszédok Közérdekű Nyugdíjas-szövetkezet elnöke a Magyar Hírlapnak elmondta az érdeklődés az atipikus foglalkoztatás iránt nem esett vissza, de néhány változás érzékelhető. Ugyanis a 2019 január 1-jétől életbe lépett egyszerűsítés nyomán a vállalkozások egy része, ismét közvetlenül, saját munkavállalóiként számít a nála korábban már több évet eltöltött nyugdíjasokra.

Emiatt a toborzásra több időt kell fordítani, a megbízások nagy része új munkaerő szervezésének céljából jön létre. Dolgos Attila elmondta, a legtöbb szövetkezeti tag Budapesten, Pest megyében, Veszprém, illetve Fejér megyében van.

Vizeli Sándor, a Közérdekű Nyugdíjas-szövetkezetek Országos Érdekképviseleti Szövetsége (Közész) elnöke a lapnak elmondta jelenleg 141 szövetkezet működik, a tavaly kihirdetett törvényi változások pedig kétféleképpen is éreztették hatásukat. Fontos adminisztratív könnyítés, hogy az öregségi nyugdíjban részesülők az idei évtől bérplafon nélkül dolgozhatnak tovább nyugdíjuk megtartása mellett, a másik lényeges változás a kedvezőbb adózás, miszerint a nyugdíj mellett szerzett munkajövedelmet már csak személyi jövedelemadó terheli.

Vizeli Sándor viszont úgy véli, aki már két-három éve nem dolgozik, nehezebben talál vissza a munkaerőpiacra, ők már nem szívesen versengenek egy-egy állásért.

Az öregségi nyugdíjasok jelentős része távmunkában vagy részmunkaidőben térne vissza a munka világába.

Fotó: Pixabay
Magyar Hírlap
  • 2026.04.23BGE Állásbörze SPÓROLJ IDŐT ÉS ENERGIÁT! Érd el a BGE összes karának hallgatóit egyetlen nap alatt!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni. info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Tűzoltás vagy stratégia? Így lehet kockázat a munkaerő-kölcsönzésből

A 2026 elején is alacsony munkanélküliségi ráta mellett számos ágazatban – különösen az építőiparban és az élelmiszer-feldolgozó szektorban... Teljes cikk

Váltás a Prohuman élén, ő az új vezérigazgató

Távozott az egyik legnagyobb hazai HR szolgáltató, a Prohuman Zrt. éléről Tóth Ágnes vezérigazgató. Posztját eddigi helyettese Göndöcs Viktor vette át. Teljes cikk

Új kihívások előtt a debreceni munkaerőpiac - nem csak munkáskéz, kompetencia is kell

A magyar–román határon is átnyúlik a verseny a minőségi ipari munkaerőért – derült ki a Prohuman Debreceni Regionális Gazdasági Fórumán. Teljes cikk