kapubanner for mobile
Megjelent: 4 éve

Megszilárdul a magas foglalkoztatottság és az alacsony munkanélküliség

A legfrissebb adatok szerint a munkaerőpiacot immár stabilan magas foglalkoztatottság és alacsony munkanélküliség jellemzi, a további javulást a munkaerő-tartalék képzetlensége, illetve a romló külső környezet akadályozza - állapították meg az MTI-nek nyilatkozó elemzők a KSH jelentését kommentálva.

images

images

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) szerdán azt közölte, hogy az augusztus-októberi időszakban a foglalkoztatottak átlagos létszáma 4 millió 520 ezer volt, 18 ezerrel több, mint egy évvel korábban, a munkanélküliségi ráta 3,5 százalék volt.

Regős Gábor, a Századvég Gazdaságkutató makrogazdasági üzletágának vezetője az MTI-hez eljuttatott kommentárjában előrebocsátotta, hogy a munkaerőpiacot továbbra is alacsony munkanélküliség és magas foglalkoztatás jellemzi. A friss adatból inkább stagnálás látszik, mint növekedés. A foglalkoztatottak számának éves növekedése a korábbiaknál lassabb volt. Továbbra is csökken a közfoglalkoztatottak száma, míg a munkanélküliségi ráta beragadni látszik a 3,5 százalék körüli szintre. Ugyanakkor a magyar gazdaságban még továbbra is van munkaerő-tartalék, ennek aktivizálását azonban egyrészt a képzettségi hiányosságok gátolják, másrészt pedig a kedvezőtlen nemzetközi környezet befolyásolja. A foglalkoztatás további alakulását is a külső környezet fogja elsősorban meghatározni. A betöltetlen álláshelyek száma a jövőben csökkenhet - állapította meg.

Virovácz Péter, az ING Bank vezető elemzője szerint egyre inkább érzékelhető, hogy a magyar munkaerőpiac telítődött. Az állástalanok aránya annak ellenére mutat stabilitást, hogy a nagyvállalatok hatékonyságnövelésének következtében egyre több elbocsátásra került sor az elmúlt hónapokban. Ugyanakkor a kevésbé hatékony vállalatok ezt a felszabaduló munkaerőt rögtön fel is szívják, így tud gyakorlatilag változatlan maradni a munkanélküliség. A foglalkoztatottság már csak minimális bővülést jelez. Inkább a foglalkoztatottak körön belüli fluktuációja jellemző, mintsem az, hogy új belépők jelennének meg a munkaerőpiacon.

Előre tekintve az ING Bank elemzői úgy vélik, hogy amíg a magyar gazdaság képes fenntartani a jelenlegi, vagy ahhoz közeli dinamikus növekedést, addig a munkaerőpiac továbbra erős maradhat. A munkanélküliségi ráta idén és jövőre is a jelenlegi 3,5 százalék körül alakulhat.

Horváth András, a Takarékbank vezető elemzője úgy látja, hogy a közfoglalkoztatásból gyors ütemben kikerülő munkaerő egy részét továbbra sem tudja felszívni az elsődleges munkaerőpiac, ami vélhetően a képzettség hiányára vezethető vissza. A foglalkoztatási ráta, egyébként, még további hozzávetőlegesen 4 százalékponttal javítható lenne összehasonlítva a jelenleg versenyképesebb uniós tagállamokkal, ami 250-300 ezer új munkaerő belépését jelentené és Horváth András szerint csak ezt követően lenne teljes a foglalkoztatottság.

A foglalkoztatás minőségi bővülése egyre nehezebb marad mindaddig, amíg a hazai nettó bérek el nem érik azt a szintet, ami már az unión belül is vonzó célpiaccá teszi a hazai munkaerőpiacot és elindulna a magasan képzett munkaerő visszaáramlása.

MTI
  • 2024.05.14Mesterséges intelligencia használata a marketing munkában Képzésünk célja, hogy bemutassuk 2024-ben mi mindenre képes a mesterséges intelligencia, használata mennyire meg tudja könnyíteni a marketing szakemberek - vagy erre a pályára készülők - munkáját. A képzés során a résztvevő megtanulja, hogy milyen kiaknázatlan lehetőségek rejlenek a mesterséges intelligenciában. Ezen túl megtanulja, hogy a különböző AI eszközöket milyen stratégiai kombinációban érdemes használni a lehető legnagyobb hatékonyság elérése érdekében. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.16Atipikus foglalkoztatási formák – Dr. Bankó Zoltán Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Álláshirdetések alapján kezdett vizsgálódni a NAV

Az adóhatóság több munkaadónál is talált be nem jelentett dolgozókat. Teljes cikk

Hamarosan elindul az első, személyzet nélkül is működő magyar bolt

A tervek szerint már idén nyáron elindulnak az első távfelügyelt boltok Magyarországon. A technológia révén a hagyományos üzletek átalakítást... Teljes cikk

Jövő Mobilitása Szövetség: sok vállalkozásnak megéri pályázni az elektromosautó-támogatásra

A szövetség szerint a cégeknek a viszonylag olcsó és minél nagyobb akkumulátoros autók választása lehet előnyös. Teljes cikk