kapubanner for mobile
Megjelent: 6 éve

Ülőmunka és egészség: erre is figyeljünk!

„Ugyan, ez csak ülőmunka, nem hiszem, hogy fárasztó lenne!” Sokan még mindig úgy gondolják, az irodai munka fizikailag nem megterhelő. Pedig a sok ülés, a stressz és a mozgásszegény életmód éppen úgy megkéri az árát, mint a több aktivitással járó feladatok. Lássuk, mit tehetünk az irodai egészségért!

Ülőpárna derékfájás ellen

Az egyik leggyakoribb irodai „betegség” a derékfájás. A tüneteknek több oka is lehet, a sajgó hát pedig már egészen fiatal korban is szerezhet nehéz perceket. Érdemes tenni azért, hogy elkerüljük a komolyabb betegség kialakulását.

A derékfájás lehet ízületi fájdalom, amit a folyamatos egy helyben ülés, az izmok egyenetlen munkája, illetve a mozgásszegény életmód miatti izomgyengeség is okozhat. Már az is sokat jelent, ha nap közben mozgunk egy kicsit, illetve hetente legalább egyszer-kétszer aktív gerinctornát is végzünk.

A fájdalom azonban a vesék jelzése is lehet. A légkondicionáló vagy a szellőztetés miatti huzat a húgyutak egészségére is befolyással van. Az Értéksziget gyógyászati segédeszköz webáruháza ennek elkerülésére a derék és vesemelegítők használatát javasolja. Egy diszkrét, gumis változatot akár már reggel, az ingázáshoz is felvehetünk.

A felfekvés még mindig tabu

A fájdalmas bőrtünetek főleg melegebb időben jelentkezhetnek. Sokan még mindig tabuként kezelik, de a felfekvések, hólyagok kialakulása nem csak a fekvő betegeket, de az irodai dolgozókat is veszélyezteti. Az ülés során gyakran csak ugyanazon a ponton terheljük, dörzsöljük a bőrünket. Ezen a területen a romlik a vérellátás, így gyulladás, elhalás, sebesedés alakulhat ki.

A felfekvés főleg a cukorbetegséggel, autoimmun betegségekkel, ekcémával küzdőket veszélyezteti, de gyakran a műszálas, üzleti öltözet is kedvez a kialakulásának. Egy jól megválasztott ülőpárna az Értéksziget Webáruháztól hatalmas segítséget jelenthet ebben az esetben.

A lábakra is vigyázni kell

Az ülés során a lábak egészségét is óvni kell. A visszerek és seprűvénák megjelenése ugyanúgy jellemző az irodai munkát végzőkre, mint a fizikai dolgozókra. Ha tudjuk, hogy hosszú időt kell az íróasztal mellett tölteni, esetleg több órás, megfeszített koncentrációra lesz szükségünk napközben, érdemes kompressziós harisnyát húzni. Ez javítja a lábak vérkeringését, megelőzi a boka és lábdagadást.

Egy kis odafigyeléssel, némi tornával és mozgással a legtöbb ülőmunka okozta kellemetlen tünet megelőzhető, sőt, a komolyabb betegségeknek, a gerincsérv vagy vesekő kialakulásának is elejét tudjuk venni.
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.14Mesterséges intelligencia használata a marketing munkában Képzésünk célja, hogy bemutassuk 2024-ben mi mindenre képes a mesterséges intelligencia, használata mennyire meg tudja könnyíteni a marketing szakemberek - vagy erre a pályára készülők - munkáját. A képzés során a résztvevő megtanulja, hogy milyen kiaknázatlan lehetőségek rejlenek a mesterséges intelligenciában. Ezen túl megtanulja, hogy a különböző AI eszközöket milyen stratégiai kombinációban érdemes használni a lehető legnagyobb hatékonyság elérése érdekében. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Íme néhány meglepő trend a munkahelyi étkezéssel kapcsolatban

A magyarok többsége tisztában van vele, hogy a napközbeni étkezés jelentősen javíthatja vagy épp ronthatja munkahelyi teljesítményünket, a... Teljes cikk

Hogyan hat az ingázás a dolgozók mentális egészségére?

A reggeli csúcsforgalom okozta bosszankodás mellett számos tényező nehezíti meg a mindennapjait azoknak, akik ingáznak a munkahelyükre. A szakértő... Teljes cikk

Kihirdették Az Év Irodája verseny győzteseit - mutatjuk a legtrendibb munkatereket

Folyamatos az innováció az irodapiacon, amely az elmúlt évek változásaira új megoldásokat és alternatívákat kínál. A legfontosabb trendek... Teljes cikk